NATO partnerség kiépítése a tágabb Közel-Kelettel

Egy évtizede a NATO két úttörő jelentőségűpartnerségi programot indított el: a Békepartnerséget a közép- éskelet-európai országok számára, és a Mediterrán Párbeszédet aszélesebb értelemben vett földközi-tengeri régió országainak.Mindkét programot most át kell formálni az euró-atlanti biztonságváltozásainak, úgymint a NATO bővítésének és azoknak az újkihívásoknak a figyelembe vétele érdekében, amelyekkel napjainkbana Szövetség szembesül. A Mediterrán Párbeszéd megreformálására és aKözel-Kelet további részeire való kiterjesztésére való törekvéssorán sokat lehet tanulni a PfP tapasztalataiból.

A Békepartnerségtől eltérően a MediterránPárbeszéd nem volt nagy siker. Nem játszott jelentős szerepet arégió stabilizálásában, vagy a résztvevő országok fejlődéséneksegítésében és támogatásában. Ennek több oka van, így az idő-,munkaerő és pénzügyi ráfordítások hiánya, a régió több országaáltal a NATO-val szemben táplált mélyreható gyanakvás és a NATO-ravonatkozó ismeretek hiánya, azoknak a párbeszéd- és együttműködésimechanizmusoknak a hiánya, amelyeken a NATO és a Békepartnerségsikere alapul, és a képtelenség arra, hogy elválasszák a szélesebbkörű regionális biztonsági kérdéseket az izraeli-palesztinkonfliktustól.

Míg egy évtizeddel ezelőtt a NATO elsődlegesbiztonsági problémája Közép- és Kelet-Európa stabilizálása ésátalakítása volt, ma a “tágabb Közel-Kelet” országaiból származóvagy azokon átszűrődő gondokkal foglalkozik. Ha a NATO-nak meg kellfelelnie tagjai biztonsági elvárásainak, akkor figyelmét Közép- ésKelet-Európáról erre a régióra kell összpontosítania az elkövetkezőhónapokban és években, és a Mediterrán Párbeszédnek ennekmegfelelően kell fejlődnie.

Amennyiben a nemzetközi közösség megfelelőerőforrásokat biztosít Afganisztán stabilizálásához, akkor a NATOszerepe a Nemzetközi Biztonsági Segítségnyújtási Haderőben Irakraalkalmazható modellként szolgálhat, sőt idővel akár azizraeli-palesztin konfliktus megoldásában való segítségnyújtáshozis. Izrael dilemmája az, hogy minél erősebbé vált katonailag, annálkevésbé érzi magát az izraeli lakosság biztonságban. Egy mindkétfél által megbízhatónak tartott “becsületes alkuszra” van szükség,aki segíthet egy összetett biztonsági csomagról folyótárgyalásokban, majd ennek a csomagnak a végrehajtásában. AzEgyesült Államok erre nem alkalmas, és Európa sem, mivel egyiketsem tartják elfogulatlannak. Bármennyire valóságtól iselrugaszkodottnak tűnik ez pillanatnyilag, a NATO valószínűlegmégis az egyetlen intézmény, amely az elkövetkező néhány évbenképes lehet megbirkózni ezzel a problémával.

Természetesen ezek a potenciális fejlemények,csak a „mi lenne, ha” kategóriába tartoznak, és ott is a nagy betűs„HA” csoportba. De visszatekintve az elmúlt öt évre, és nem isbeszélve az elmúlt 15 évről, a NATO fejlődésének üteme messzemeghaladta azt, amit akkoriban jósoltak. A világon zajló eseményeküteme egyre gyorsul és a NATO, hiányosságai ellenére az anemzetközi intézmény, amely a legrugalmasabbnak és alegfejlődőképesebbnek bizonyult ahhoz, hogy megfeleljen az újbiztonsági környezet követelményeinek. Ez valószínűleg továbbra isígy lesz, és a NATO fejlődése alighanem további meglepetésekettartogat.

Ahogy a Szövetség passzív védelmiszervezetként betöltött „hidegháborús” szerepétől eltávolodva egyreinkább napjaink „forró békéjéhez” szükséges megelőző jellegűbiztonsági szervezetté válik, úgy lesz egyre nyilvánvalóbb aSzövetségesek számára, hogy biztonságuk csak kollektív módon érhetőel. A „szövetségesek” és a „partnerek” közötti távolságot gyorsanmeg kell szüntetni. A szövetségesek biztonsága csak a közép- éskelet-európai partnerekkel és a tágabb Közel-Keleten elhelyezkedőpartnerekkel történő, valamint az egymás közötti szorosegyüttműködés útján biztosítható. Ez az a fejlemény, amely mindenmásnál inkább motiválja a NATO fejlődését, és amely a legnagyobbösztönzést jelenti a partnerségi programok tartalmasabbá tételéhezés jobb beépítéséhez a Szövetség rendestevékenységeibe.

Amennyiben a NATO partnerségimechanizmusainak tovább kell fejlődniük az új biztonságikihívásoknak való megfelelés érdekében, akkor logikus lenne, ha eza fejődés a NATO-nak azokon a jellemzőin alapulna, amelyekfelelősek a szervezet sikeréért. A tréfacsinálók néha azzalvicceltek, hogy a NATO azt jelenti: “Nincs Akció, TárgyalunkOrrvérzésig”. Azonban a siker alapja pont a Szövetségnek az aképessége, hogy fórumot biztosít a párbeszédre, ahol a tagokérvekkel vitázhatnak a problémáikról, ahelyett hogy ölre mennénekmiattuk. Ezt nyújtotta a Békepartnerség azoknak a nemzeteknek,amelyek csatlakozni akartak a NATO-klubhoz, és ez az, amit aMediterrán Párbeszéd nem tudott elérni a neve ellenére. Ezeknek amechanizmusoknak a kiigazítása azokhoz a különböző helyzetekhez,amelyekkel jelenleg Közép- és Kelet-Európa, valamint a tágabbKözel-Kelet szembesül, jelenti a Békepartnerségre és a MediterránPárbeszédre váró alapvető kihívást.

A NATO hivatalos és nem hivatalosmechanizmusai egy közös védelmi és biztonsági kultúralétrehozásához nem csak létezésének hagyományos alapját – akollektív védelem biztosítását – adják, hanem azt Közép- ésKelet-Európába exportálva bebizonyították, hogy jelentős hatássalvannak a demokratizálódási folyamat egészére. A fegyveres ésbiztonsági erők demokratikus ellenőrzése, a polgári-katonaikapcsolatok és a védelmi reform, mint ismeretes, messze fontosabbelemei egy ország demokratikus és gazdasági átalakításának, mintahogy ezt először gondolták. Ezek a kérdések még mindig kihívástjelentenek számos kelet-európai és balkáni ország számára, demanapság igen nagy fejtörést okoznak sok országban a tágabbKözel-Keleten. Ezeknek a mechanizmusoknak a kifejlesztése éskiterjesztése a földgömb új részeire lényeges eleme lesz egy újNATO partnerségi mechanizmusnak.

A Szövetségesek biztonsága csak a közép- éskelet-európai partnerekkel és a tágabb Közel-Keleten elhelyezkedőpartnerekkel történő, valamint az egymás közötti szorosegyüttműködés útján biztosítható

Biztonsági partnerségek kiépítéséhez aszélesebb értelemben vett mediterrán régióban és a tágabbKözel-Keleten a NATO-nak jelenleg nagyobb szakértelemre kell szerttennie a világnak ebben a részében, és a szerepvállalás érdekébenfokoznia kell intézményi mechanizmusait. Ahogy a NATO-nak az1980-as évek végén és az 1990-es évek elején nagyobb intézményihozzáértésre kellett szert tennie a Szovjetunióban és később annakutódállamaiban, úgy a Szövetségnek ma ugyanezt kell tennieÉszak-Afrika és a tágabb Közel-Kelet országai tekintetében. ABékepartnerség annyira szolgál modellként arra a kerettípusra,amelyre szükség van a szerepvállaláshoz, amennyire nagy fokúrugalmasságra képes mechanizmus volt. Egy hasonló programnak amediterrán régióban és a tágabb Közel-Keleten figyelembe kellvennie bizonyos meghatározott regionális jellegzetességeket,amelyek némelyike megegyezik a Közép- és Kelet-Európában az 1990-esévek elején tapasztaltakkal, míg mások nagyon is eltérnekezektől.

Így például a lakosság körében, sőt a régióbizonyos kormányai esetében is csaknem teljes az ismeretek hiánya aNATO valódi természetét illetően. Emiatt hosszú távú szélesalapokon nyugvó tájékoztatási és kommunikációs programra vanszükség. Ehhez nem csak kormányzati szervek aktív bekapcsolódásáravan szükség, hanem nem-kormányzati szervezetekére is, ahogy ezKözép- és Kelet-Európában történt egy évtizeddel ezelőtt vagy annális régebben. De amíg Közép- és Kelet-Európa a Békepartnerségbenelsősorban a NATO-tól való információszerzésre és a szervezetközreműködésének biztosítására, valamint Közép- és Kelet-EurópaNATO általi befolyásszerzésére szolgáló eszközt látott, addigÉszak-Afrika és a tágabb Közel-Kelet országai mindenekelőtt aztszeretnék elérni, hogy meghallgassák őket, és hogy befolyássalbírjanak a Szövetség döntéshozatalára. Ez jó dolog, mert oda kellfigyelnünk és meg kell értenünk őket, mielőtt választ adhatnánk, éspolitikákat fogalmazhatnánk meg. Befolyásunk a régióban, közvetlenarányban áll majd azzal, hogy milyen készségesen figyelünk rájuk éshallgatjuk meg őket.

A régió egészén belül a civil társadalomkevésbé fejlett, mint Európa legnagyobb részén, éppúgy, mint 15évvel ezelőtt Közép- és Kelet-Európa esetében. Emiatt különösenfontos a nem kormányzati szervezetek és egyetemek részvétele, minda NATO üzenetét továbbító eszközként, mind pedig a demokráciafejlesztésének elősegítése érdekében. Bizonyos esetekben, mintAlgériában azonnali és sajátos igény van az új polgári-katonaikapcsolat és a fegyveres erők demokratikus ellenőrzéséneklétrehozásával kapcsolatos tapasztalatok és a szakértelemhozzáférhetőségére.

Míg kezdettől fogva számos közép- éskelet-európai ország csatlakozni akart a NATO-hoz, és aBékepartnerség számukra mechanizmust biztosított ehhez, ez nemállítható Észak-Afrika és a tágabb Közel-Kelet országairól. Ha aközvélemény ezekben az országokban egy kezdeményezésre úgytekintene, mint egy katonai szövetség újjáélesztésére, a nyugatinyomásgyakorlás és ellenőrzés eszközére, vagy ami a legrosszabb,egy olyan eszközre, amely Izrael számára megcsillantja a NATO-hozvaló mihamarabbi csatlakozás kilátását, akkor semmilyenelőrelépésre sem kerülhet sor.

Emiatt a Mediterrán Párbeszédet felváltó újmechanizmusnak nem szabad aláírandó hivatalos dokumentumokattartalmaznia, különösen, ha azok közösen elfogadandó elvek ésértékek listáját tartalmazzák. Mindenekelőtt csupán egy sor,rendszeres politikai és katonai/biztonsági párbeszédhez használtfórumra van szükség több szintű, önmagunk megkülönböztetésénekbevált PfP-elvén alapuló együttműködési ajánlatok sűrű hálójávalegyütt. Ezeket az ajánlatokat és meghívásokat az Európai Unióétkiegészítőnek és nem azzal rivalizálónak kell tekinteni, és bennünkannak kell tükröződnie, amit maguk az országok akarnak ésigényelnek. Ha ezeket “felülről rájuk erőltetett” javaslatoknaktekintik, akkor udvariasan figyelmen kívül fogják hagyniőket.

Egy tájékoztatási és diplomáciaibekapcsolódási programmal egy időben egyre nagyobb tér nyílik akatonai bizalomépítő intézkedéseknek. Itt NATO tagok és egyrészt aközép- és kelet-európai Partnerek, másrészt pedig a mediterrán és atágabb közel-keleti országok közötti kétoldalú kapcsolatok lehetnekkölcsönösen előnyösek a többoldalú kapcsolatok fejlesztésében. Deaz ezen a téren szerzett tapasztalat arra int bennünket, hogy aSzövetségnek nagyobb érzékenységet kell tanúsítania a régió gondjaiiránt. A mediterrán régióban tevékenykedő NATO haderőcsoportosítások, amelyeket természetesen más gondokat szem előtttartva állítottak fel akaratlanul is fenyegetőnek tűnhetnek azészak-afrikai országok számára.

A katonai és biztonságibizalomépítő intézkedéseken túl, amelyek éppolyan értékesek leszneka mediterrán vagy a tágabb közel-keleti régiókban, mint Közép- ésKelet-Európában, sokkal nagyobb tere nyílik a hivatalosinformáció-megosztó mechanizmusoknak. Szükség van egy újpartnerségi és együttműködési folyamatra, hogy az olyan hálózatiközponttá váljon, ahol mindenki megtudhatja, mi is történik arégióban. Ezt talán leghatékonyabban egy elektronikus rendszersegítségével lehet elérni. Semmi sem helyettesítheti azt, hogy azemberek rendszeresen összejöjjenek és beszéljenek egymással, de avideokonferenciák széles körű alkalmazása bizonyosan alacsonyköltségek mellett fokozhatja a kommunikációt.

Mivel a “puha” biztonságiproblémák kevésbé érzékenyek, mint a kemény katonai kérdések alegtöbb észak-afrikai és közel-keleti országban, az előbbi lesz aza legbarátságosabb környezet, ahol a NATO kezdetben szerepetvállalhat. A NATO Tudományos Programja ideális mechanizmus a jégmegtöréséhez. A Tudományos Program, valamint más nyilvánosdiplomáciai eszközök alkalmazásával a NATO jó helyzetben van ahhoz,hogy a régióban felkeltse az érdeklődést, és megindítsa a vitát, aközös fenyegetést jelentő új biztonsági kérdésekről. A tudományosés tájékoztatási program védőszárnyai alatt a NATO tisztviselőktöbbször felkereshetik e régiókat és bővíthetik sajáttapasztalataikat is. Ahogy az 1990-es évek elején Kelet-Európábanis, úgy itt is számíthatunk arra, hogy a NATO kezdeményezéseiezekkel a programokkal ösztönzik a tudományos létesítményekkétoldalú szerepvállalásait a Szövetséges országokban. Az ilyenszerepvállalások gyorsan elvezetnek a régióban nagyon is szükséges„agytrösztök” kialakulásához, amelyekkel közösen együttműködésiprogramokat lehet folytatni. A jelenlegi körülmények között aszövetséges országokban működő nem kormányzati szervezetek ésegyetemek tisztában vannak azzal, hogy figyelmüket a világnak errea sokuk által eddig elhanyagolt részére kell irányítaniuk. Ezen atéren egy viszonylag szerény NATO-kezdeményezés a jóindulatúnyugati szerepvállalás kiáradásához vezethet, mint ahogy ez Közép-és Kelet-Európában történt.

Ennek afigyelemösszpontosításnak egy fontos, és gyakran alábecsültjellemzője az a munka, amelyet a NATO Parlamenti Közgyűlése (NPA)végezhet a regionális résztvevőkkel. Habár az NPA a NATO-tólelkülönülő szervezet, programjai hasznos módon támogathatják aSzövetség céljait és kiegészíthetik a diplomáciai és katonaitevékenységet. Az NAP gyakran eljuthat olyan helyekre, ahol a NATObürokrácia nehezen mozog és a parlamentek párbeszéde gyakrankönnyebbnek bizonyul, mint a kormányzatoké. Erre jó példa az aparlamentek közti párbeszéd, amely jelenleg a Kaukázusban folyik aregionális feszültségek ellenére. Hasonló párbeszéd segíthet egyesészak-afrikai országok közötti kapcsolatok javításában.

A helyes módszer

Ezen a területen a partnerség ésaz együttműködés sikerének biztosításához a legfontosabb szempont,hogy képesnek kell lennie felosztani a területet, akár hivatalosan,akár nem hivatalosan, hogy szubregionális csoportokban lehessendolgozni. Mindenek előtt az izraeli-palesztin kérdést kellelválasztani a NATO és az észak-afrikai államok viszonyánakkérdésétől. A régióban sok állam és azok szomszédjai között súlyosfeszültségek alakultak ki. Ezért a NATO-val való együttműködésvalószínűleg előbb kétoldalú vonalak mentén alakul ki, és csakmásodsorban szubregionális kollektív fórumokon.

További szempont, hogy az újbiztonsági problémák, beleértve a terrorizmus kulcskérdését isjelenleg sokkal távolabbi országokat érintenek, mint a jelenlegiPfP-tagok és a párbeszédben részt vevő országok, beleértvePakisztánt és Indonéziát is. Az új mechanizmusoknak képesnek kelllenniük legalább a párbeszéd egy részét megnyitni más, hasonlóproblémákkal küzdő országok előtt. Végül is a NATO afganisztániszerepe távoli országokkal való politikai kapcsolattartást teszszükségessé. Egy fájdalommentes és azonnal alkalmazható mechanizmuserre például az lehetne, ha megnyitnák a NATO Tudományos Műhelyeitaz ezekből az országokból érkező résztvevők előtt. Jelenleg csak aPfP-tagok és a párbeszédben részt vevő országok lakosai jogosultakarra, hogy meghívják őket az ilyen tevékenységekhez.

Egy területen különösen fontoslevonni a megfelelő tanulságot a Békepartnerség fejlődéséből. A PfPtagságot eredetileg Közép- és Kelet-Európa és a volt Szovjetunióösszes országának feltétel nélkül felkínálták. Ezt követően, azolyan országok számára, mint Szerbia és Montenegró, amelyek aBékepartnerség tagjává kívántak válni a nyugati közösséghez valóújbóli csatlakozás részeként feltételül szabták a demokratizálódástés a megfelelő kormányzást. Habár ennek az értékét vitatni lehet,úgy egy dolog biztos: lényeges, hogy az új partnerségi ésegyüttműködési program Észak-Afrikával és a tágabb Közel-Kelettelne tartalmazzon ilyen megkötést. A régió országai más-más utatválasztanak majd a demokrácia és a modernizáció felé, és eltérőütemben fognak fejlődni. Zokon fognak venni bármit, ami lekezelőnekés kulturális imperializmusnak tűnik. Egyrészt az Európa ésÉszak-Amerika közötti, másrészt az Európa, valamint Észak-Afrika ésa tágabb Közel-Kelet között kulturális szakadék ma nagyobb, mintamekkora a Kelet és a Nyugat között volt a hidegháború végén. Enneka szakadéknak a megszüntetésére irányuló erőfeszítésekhatékonyabbak lesznek, ha az együttműködést finoman és figyelmesenajánlják fel.

Habár a terrorizmus éppen akkora fenyegetés aKözel-Kelet országaira, mint Európára és Észak-Amerikára nézve, ésaz együttműködés evvel a problémával kapcsolatban elsődlegesfontosságú, ezeknek az országoknak a képviselői belefáradtak abba,hogy olyan üléseken vegyenek részt, amelyeken minden beszélgetésazzal kezdődik, hogy az arab világot összekapcsolják a terrorizmusfenyegetésével. Az ilyen megbeszélések során messzebb juthatunk, hamérsékeljük magunkat.

A Békepartnerségnek az a vonása,amely kétségtelenül a legnagyobb hatást gyakorolta kétségtelenül ahivatalos képviseletek megalakítása volt a NATO-központban. Irodaiférőhely biztosítása a PfP-országokból érkező képviselők számára,és ezeknek az országoknak a bátorítása arra, hogy küldjenek komolypolgári és katonai küldöttséget a NATO- parancsnokságon történőszolgálatra olyan lendületet adott a változásnak, amely azonnalmélyreható hatással volt mindazon országokra, amelyek éltek alehetőséggel. Ez az intézkedés lesz az, amely mindenek előtt hozzáfog járulni a mediterrán régió és a tágabb Közel-Kelet országaivalvaló tényleges párbeszéd és együttműködés kiépítéséhez.

Amint létrejöttek ezek aképviseletek, úgy mindaz a számtalan és sokféle tevékenység, amelya Békepartnerségen belül alakult ki, kifejleszthető ezeknél arégióknál is. Azoknak a nemzeti képviselői csoportoknak a bővülése,amelyek megértik a NATO-t, és amelyek megkezdhetik ismereteikvisszajuttatását saját fővárosaikba a bekapcsolódást oly módonteszik lehetővé, amely másképpen nem lehetséges. Minden, aPfP-országok előtt nyitott program azonnal elérhetővé válik. Adiplomáciai szerepvállalások hatékonyabbá válnak. És ami alegfontosabb: egy megfelelő létszámú képviselet jelenléte az, amimegnyitja a kommunikáció nem hivatalos csatornáit. A NATO valódimunkájának nagy részét a konfliktusok elsimítása és súrlódásokkiküszöbölése terén a középszintű diplomaták és tisztviselők aNATO-központ bárjában, éttermeiben és folyosóin négyszemköztbonyolítják le. Valóban, a NATO-t az a tény teszi egyedülállóvá,hogy minden nemzeti küldöttség és képviselet, akár katonai, akárnem katonai, ugyanabban az épületben tartózkodik. A kedvező légkör,amelyhez ez hozzájárul, lehetővé teszi a valódi diplomáciavirágzását. Ezt a kiváltságot kell kiterjesztenünk közel-keleti ésmediterrán kollégáink felé.

Ahogy magát a Békepartnerségprogramot is felújítják, és új nevet adnak neki, csaknemelkerülhetetlen lesz a nagyobb fokú együttműködés közte és azészaki-afrikai és közel-keleti országokkal folyó párbeszéd ésegyüttműködés új mechanizmusai között. Talán a legjobb megoldásezért egy közös, a partnerség minden vonatkozására, aBékepartnerségre és a Mediterrán Párbeszédre egyaránt kiterjedőkeretprogram lenne, amelynek alapján nagyobb különbséget lehetnetenni a régiók és az egész részei között: egy “EgyüttműködésiPartnerség”, amely magában foglalja Közép- és Kelet-Európát, aszélesebb értelemben vett mediterrán régiót és a tágabbKözel-Keletet.

Chris Donnelly az angliai Shrivenham-benműködő Brit Védelmi Akadémia tudományos főmunkatársa, és 1989 és2003 között négy NATO-főtitkár Közép- és Kelet-Európával foglalkozókülönleges tanácsadójaként tevékenykedett.

* Törökország a volt Jugoszláv Macedón Tagköztársaságot alkotmányos nevén ismeri el.