A NATO Mediterrán Párbeszédének értékelése

Együttműködés a NATO-val: Egyiptomiak, jordániaiak és marokkóiak egyaránt részt vesznek a NATO balkáni misszióiban

Az azóta eltelt évtized során,hogy a NATO elindította a Mediterrán Párbeszédet, a stratégiaikörnyezet az euró-atlanti területen, a Közel-Keleten és azon túlcsaknem felismerhetetlenségig megváltozott. Az Egyesült Államokelleni 2001. szeptember 11-i terrortámadások és az USA általvezetett afganisztáni és iraki hadjárat után a Szövetség nagyobbszerepet kezdett játszani a nemzetközi porondon és a szélesebbértelemben vett mediterrán régió, valamint a tágabb Közel-Keletegyre inkább olyan területeknek tűnnek, amelyek a jövőben afigyelem középpontjában fognak állni. Bár nyilvánvalóan fennáll alehetőség arra, hogy minőségileg magasabb szintre emeljék a NATOszerepvállalását a világnak ebben a részében, a Szövetségnekkétoldalú kapcsolatok kiépítésére kell törekednie az arabországokkal, és foglalkoznia kell biztonsági problémáikkalis.

Eddig a NATO Mediterrán Párbeszéde elsősorbanpolitikai jellegű volt, és arra szolgált, hogy előmozdítsa a NATOpolitikájának és tevékenységének jobb megértését a Párbeszédországaiban, miközben egyidejűleg felmérte biztonsági igényeiket.Ily módon a Mediterrán Együttműködési Csoporton, egy, a Szövetség1997-es madridi csúcstalálkozóján létrehozott fórumon keresztül azinformációcsere állt a párbeszéd középpontjában. Ezen keresztül aSzövetségesek rendszeres politikai eszmecseréket tartottak vagy azegyes, a párbeszédben résztvevő partnerekkel, az úgynevezett 19(most 26) + 1 formátum, vagy pedig mind a Párbeszéd mind a hétországával –Algériával, Egyiptommal, Izraellel, Jordániával,Mauritániával, Marokkóval és Tunéziával – az úgynevezett 19 (most26) + 7 formátum keretében.

A Párbeszéd politikai jellege ellenére számosún. kemény biztonsági kérdés nem áll távol tőle. A gazdaságiérdekek és az energiabiztonság egyértelműen központi jelentőséggelbír a NATO mediterrán politikájában, mivel a Nyugat-Európa általelfogyasztott olaj és gáz mintegy 65 százaléka a mediterrántérségen halad keresztül. Ezen kívül a biztonsági elemzők régótajósolják, hogy a stagnáló gazdaságok és a robbanásszerűen gyarapodónépesség kombinációja Észak-Afrikában hosszú távú stratégiaikihívást jelent majd Európa számára, illegális bevándorlás, sőtterrorizmus formájában is. Ugyanakkor a rakéták elterjedése aKözel-Keleten és Észak-Afrikában közvetlen kihatással van Európabiztonságára és cselekvési szabadságára a mediterránrégióban.

Az első naptól kezdve azonban a NATOMediterrán Párbeszédét, valamint minden hasonló párbeszédet ésegyüttműködési kezdeményezést, beleértve az Európai Unió BarcelonaiFolyamatát is, egymásnak ellentmondó elvárások gátolták, egyrészt aSzövetségesek, másrészt a Párbeszéd arab országai között. Úgytűnik, Európa és az Egyesült Államok egyaránt azt hiszi, hogy apolitikai párbeszédnek, a tárgyalásoknak és az információcserénekkell egy bizalomépítésre és konstruktív együttműködés ösztönzéséreirányuló kapcsolat kiinduló pontjának lennie. Ezzel szemben aPárbeszéd arab országai jobban szeretnék a keményebb kérdésekkelkezdeni, beleértve különösen az arab-izraeli konfliktussalkapcsolatosakat.

A terrorizmus elleni küzdelem és aKözel-Kelet megtisztítása a tömegpusztító fegyverektől a 90-esévekben elsőbbséget élveztek a Párbeszéd arab országai, de nem aNATO számára. Az arab országok nem túl lelkes részvétele mind aBarcelonai Folyamatban, mind a Mediterrán Párbeszédben válasz volta közel-keleti békefolyamatban bekövetkezett kedvezőtlenfordulatokra. A nézőpontbeli különbségek korlátot emeltek a régiójövőjére vonatkozó konstruktív gondolkozás előtt.

A Szövetség 1999-es Stratégiai Koncepciójamár azt sugallta a Párbeszéd arab országai számára, hogy apotenciális NATO-küldetések terén elmozdulás történt a kockázatokegy sokrétűbb együttesének kezelése irányába, amelyek közül jónéhány Délről származik. A NATO megbízatásának ez a kiterjesztettértelmezése elkerülhetetlenül kérdéseket ébresztett a déli országokkörében a Szövetség tevékenységének földrajzi határait illetően.Sőt, ezek a kérdések aggodalmakká váltak amiatt, hogy a NATOkoszovói beavatkozása és az USA által vezetett iraki hadjárateredményeként akár a Szövetség, akár egyes Szövetségesek kifejezettENSZ-jóváhagyás nélkül is készen állhatnak a cselekvésre.

A Párbeszéd eredményei

A Szövetségnek kétoldalú kapcsolatokkiépítésére kell törekednie az arab országokkal és foglalkozniakell biztonsági problémáikkal is

Az évek során a NATO számos, a NATO és aPárbeszéd országainak képviselői számára tartott konferenciát ésszemináriumot támogatott. Az első ilyen konferenciátOlaszországban, Rómában tartották 1997. novemberében ANATO-Párbeszéd jövője címmel, amelyet a spanyolországiValenciában 1999. februárjában tartott konferencia követett AMediterrán Párbeszéd és az Új NATO. témával kapcsolatban. Bára Római Konferencia segített beazonosítani a Párbeszéd gyakorlatiegyüttműködési dimenzióit, a Valenciai Konferencia volt az elsőalkalom mind a NATO, mind az akkori hat Mediterrán Partnernagykövetei számára, hogy találkozójukon megvitassák az előrevezetőutat.

A gyakorlati párbeszéd egyéb tevékenységeiközött szerepeltek az intézmények ösztöndíjai, a polgáriveszélyhelyzeti tervezés és a tudományos együttműködés. 1998-ban aSzövetség felkérte a Mediterrán Párbeszéd országait, hogy vegyenekrészt Intézményi Ösztöndíj Programjában. Azóta négy ilyenösztöndíjat ítéltek oda a Mediterrán Párbeszédben résztvevőországoknak. Másrészt, a Mediterrán Párbeszéd országaiból érkezőparlamenti képviselők, véleményformálók, tudósok, újságírók éstisztviselők látogatásokat tettek a NATO központjában. Ezen kívül aPárbeszéd keretében egy sor szemináriumot tartottak a MediterránKülönleges Csoport védnöksége alatt, NATO-országok, a Párbeszédbenrésztvevő és a Párbeszéden kívüli országok jogalkotóinak, valamintnemzetközi szervezetek képviselőinek részvételével. Sőt mi több, aPárbeszéd három országa megfigyelői státuszt kapott a NATOParlamentáris Gyűlésében: Marokkó és Izrael 1994-ben, Egyiptompedig 1995-ben.

A Párbeszéd országainak képviselői polgáriveszélyhelyzeti tervezési tanfolyamokon vettek részt a németországiOberammergau-ban működő NATO Iskolában és más helyszíneken. APárbeszéd országainak tudósai pedig bekapcsolódtak a NATO általszponzorált, előrehaladott kutatásokkal foglalkozó műhelyekbe ésmás kezdeményezésekbe, a NATO Tudományos Programjánakkeretében.

A Mediterrán Párbeszéd katonai dimenziói közétartozik a NATO és a PfP tengeri és szárazföldi hadgyakorlatainakmegfigyelése, látogatások a NATO katonai intézményeiben,törzstisztek cseréje, és a műhelyekben és szemináriumokon valórészvétel. Habár a Mediterrán Párbeszéd keretein kívül, deEgyiptom, Jordánia és Marokkó részt vett a Szövetség béketámogatóműveleteiben, is Boszniában és Hercegovinában, mind az IFOR, mindaz SFOR kötelékében. Jordániai és marokkói csapatok jelenleg isrészt vesznek a NATO által vezetett koszovóiKFOR-műveletekben.

A 2001. szeptember 11-i terrortámadások,valamint az afganisztáni és iraki hadjárat előtt kevés figyelmetkapott a Párbeszéd továbbfejlesztése. Egy amerikai agytröszt, aRAND Corporation által készített jelentés kivételével a figyelem apolitikai megbeszélések gyakoriságának növelésére, továbbinagyköveti ülések lehetőségének felkínálására, a Párbeszédországainak a római és valenciai konferenciákhoz hasonló programokszervezésére való ösztönzésére és a NATO Nemzetközi Katonai Törzseés a Párbeszéd országainak fegyveres erői közötti közvetlenkapcsolatok megteremtésére irányult.

A RAND1999-ben megjelentetett, A NATOmediterrán kezdeményezésének jövője: fejlődés és a következőlépések című tanulmánya számos politikai ajánlást fogalmazottmeg. Ezek között szerepeltek a nem kormányzati vonatkozásmegerősítését célzó intézkedések, a régió biztonsági napirendjénekátfogalmazása a terrorizmus, az energiabiztonság, amenekülthullámok, a polgári veszélyhelyzeti tervezés és atömegpusztító fegyverek terjedése témáinak befoglalása érdekében, agyakorlati, PfP-hez hasonló, védelemmel kapcsolatos tevékenységekfelé haladás, a parlamentáris tevékenység hivatalos beemelése aPárbeszédbe, válság-megelőzési és bizalomépítő hálózat létrehozásaa mediterrán térség számára, kétoldalú védelmi gyakorlatok tartása,egy NATO-mediterrán védelmi tanulmányok hálózat létrehozása és aPárbeszéd finanszírozásának növelése. A jelentés végső soronjavasolta a NATO déli irányú kibővítését is, hogy „a NATOhagyományos közép-európai fókusza tovább lazuljon, és újlehetőségek nyíljanak meg a délen történő szerepvállaláselőtt.”

Napjaink biztonsági környezete azonban annyiramegváltozott az 1990-es években létezőhöz képest, hogy háromalapvető szempontot kell figyelembe venni a Mediterrán Párbeszédjövőbeli kilátásainak értékelésénél. Ezek: a földrajzi tényező, aváltozási mechanizmusok és egy új értékrendszer.

Földrajzi tényező: Szeptember 11. ésaz afganisztáni és iraki hadjárat óta a NATO és a Párbeszédországai közötti biztonsági együttműködés potenciális földrajziszíntere Kelet felé, egészen Afganisztánig terjed ki, sőt talánazon is túl. Ezen kívül, míg régen a Párbeszéd országai kívül estekaz észak-atlanti területen és így a Szövetség biztonságirendszerén, napjaink fenyegetései olyanok, hogy a fizikai határokegyre inkább jelentőségüket vesztik. Bármely biztonsági rendszerföldrajzi elhelyezkedése kulcsfontosságú tényező a tervezés,kiképzés, vezetés, stratégiai szállítás és hírszerzési műveleteksorán. A földrajzi helyszín új típusú küldetéseket és műveleteketis diktálhat. Ahogy Egyiptom, Jordánia és Marokkó mártevékenykedett NATO vezetés alatt a Balkánon, ugyanezek az országokesetleg fontolóra vehetik csapatok küldését az afganisztániNATO-vezette küldetéshez, vagy a csatlakozást a Szövetség másholfolyó műveleteihez, hogy küzdjenek a terrorizmus és a tömegpusztítófegyverek terjedése ellen.

A változás mechanizmusai: Ha a“földrajzi tényező” térbeliségre utal, akkor a “változásmechanizmusai” az időtényezőhöz és a sürgősség, hatékonyság,költségek és a kapcsolódó lehetséges mellékhatások mértékéhezkapcsolódnak. A dél- és kelet-mediterrán térség “clintoni”megközelítését, amely a párbeszédre, szerződésekre, bizalomépítésreés gazdasági ösztönzőkre helyezte a hangsúlyt, már túlhaladta abetolakodó, megelőző és beavatkozó politika. Míg a beavatkozómódszer etikai, jogi és politikai kérdéseket vet fel, regionális ésnemzetközi felelősséget is feltételek a stabilizációért és azújjáépítésért. Az afgán és az iraki hadjárat úgy tűnik, márfelgyorsította a változás ütemét a régión belül és egy sor innenkiinduló kezdeményezéshez vezetett, beleértve az Arab Ligareformjára vonatkozó terveket, a társadalmi, demokratikus és emberijogi reformokat Egyiptomban, valamint Líbia egyoldalú döntését atömegpusztító fegyvereiről való lemondásról.

Új értékrendszer: Azintervencionistább USA-nak a Közel-Kelettel kapcsolatosmegközelítésével együtt zajlik a régió értékrendszerénekmegváltoztatására irányuló kísérlet, hogy az jobban igazodjon anyugati, demokratikus modellekhez. Ez a folyamat, valamint azerőegyensúlynak az USA katonai jelenléte által okozott hatalmasmértékű felborulása és a fejlett fegyverzet nem egyenlő mértékűbirtoklása további instabilitást idézhet elő a régióban, és akártovábbi terrorcselekményeket válthat ki. A biztonság kulturálisvonatkozásainak kezelésére és az olyan értékek, mint a demokrácia,az emberi jogok és a nyitott társadalom előmozdítására törekedvemég fontosabb lesz új műveleti koncepciókat és együttműködésistratégiákat kidolgozni a NATO, a Párbeszéd országai és másszereplők között a régióban.

Az előrevezető út

Az általános helyzet azt sugallja, hogy aPárbeszéd új területek széles körében léphet tovább a gyakorlatiegyüttműködés irányába, beleértve a következőket:

Terrorizmus elleni harc Ez utóbbinakközponti jelentőségűnek kell lennie minden biztonságiegyüttműködési stratégiában, és a hangsúlyt az energiaiparinfrastruktúrájára irányuló fenyegetés elleni harcra kellhelyeznie. A létfontosságú hajózási útvonalak sebezhetősége azenergetikai terrorizmus fenyegetését nagyon is valódivá teszi.Ennek eredményeként bármilyen összehangolt terrortámadás azenergiatermelő létesítmények ellen súlyos fennakadást okoznak aglobális energiaellátásban és a világgazdaságban, és sok áldozattaljárna.

Harc a tömegpusztító fegyverek elterjedéseellen Ezzel együtt jár az együttműködés a tömegpusztítófegyverek, azok célbajuttató rendszereinek, alkotóelemeinek éskapcsolódó anyagainak tengeri, légi és szárazföldi úton valóterjesztésének megakadályozása terén. Ésszerűsített eljárásokelfogadását kell célként kitűzni a gyanított terjesztésitevékenységre vonatkozó lényeges információk gyors cseréje és apartnerek tiltó intézkedései összehangolásának maximalizálásaérdekében.

Katasztrófa-elhárítási és humanitáriusreagáló küldetések: Az iraki háború utáni újjáépítésitapasztalatok igazolták egy gyors reagálási kapacitáskifejlesztésének fontosságát, hogy ki lehessen tölteni aközvetlenül a konfliktust követő segítségnyújtás hiányosságait. Azilyen segítségnyújtás létfontosságú ahhoz, hogy megkezdődhessen azújjáépítés.

Aknamentesítő műveletek: A humanitáriusaknamentesítés szerves részévé vált a békeépítő műveleteknek. Azaknák az általuk okozott szörnyű sérüléseken kívül egész régiókgazdasági fejlődését is akadályozzák. Ezért az együttműködés ezen atéren segíthet fokozni a szolidaritást a NATO és a Párbeszédországai között.

Békefenntartó műveletek: Abékefenntartás valószínűleg jelentős és gyümölcsöző együttműködésiés bizalomépítési terület lesz. A kiképzési tevékenységeken túl azegyüttműködés ezen a területen kiterjeszthető a közöshaderő-tervezésre, regionális békefenntartó modulok létrehozására,és katonai részvételre katasztrófa-elhárító és humanitáriusveszélyhelyzeti reagálási küldetésekben.

Közös médiatevékenységek: Kulturálistényezők révén a közös média-tevékenységek segíthetik a kívántgazdasági, katonai és demokratikus reformoktámogatását.

Regionális infrastruktúra építése: Amediterrán régió egyes részein hiányzik az országokat összekötő ésa hatékony katonai műveletek folytatásához szükségesinfrastruktúra. Az utak, repülőterek, energia és információshálózatok építése létfontossággal bír mind a biztonság, mind aregionális fejlődés számára.

Egyértelmű, hogy a Mediterrán Párbeszédhosszú utat tett meg az elmúlt évtizedben, és a szándéknakmegfelelően mind a NATO, mind a Párbeszéd országai részérelehetőséget adott arra, hogy kezdjék jobban megismerni egymást.Mostanra már az információ-megosztás hatékony eszközeként működikaz egész mediterrán térségben, és hasznos bizalomépítő fórum isegyben. Miután egyszer már kibővült Algéria felvételével, ajtajátnyitva kell hagyni más országok előtt is. Mivel Jordánia, azeredeti Párbeszéd tagok egyike szigorúan véve nem mediterránország, a jövőbeli részvétel előtt nem szabad földrajzi korlátokatsem emelni. Ezért fokozatosan ki lehetne terjeszteni Irakra,Libanonra, Szíriára, további Öböl-államokra, és akár Iránra is. AzEurópai Biztonsági és Együttműködési Konferencia példája, amelyvégül az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettéfejlődött, tanulságos, mivel mindenek fölött arra törekedett, hogyátfogó jellegű intézmény legyen és a lehető legtöbb államot fogadjasoraiba.

A mai napig a Mediterrán Párbeszédáltalánosságban visszafogottan működött a régióban. A Párbeszédországaiban, a kezdetben kialakult kép vegyesen tartalmazottkritikát és elfogadást, mert a kezdeményezés végső céljai nemvoltak világosak sem a biztonsági szakértők, sem a széles körűnyilvánosság számára. Ahhoz, hogy a Párbeszéd tovább lépjen azegyüttműködés és a partnerség szélesebb látóhatárai felé, aSzövetség folyamatban levő átalakítását el kell magyarázni aPárbeszéd országaiban és a NATO nagyobb haderő-kivetítésiszerepéről kialakult téves felfogásokkal is foglalkozni kell. Ezenfelül fokozni kell a Párbeszéd láthatóságát, hogy a NATO-val valószorosabb kapcsolathoz meg lehessen teremteni a belső támogatást. ASzövetségnek esetleg vállalnia kell a vezető szerepet ezen a térenazoknak a megbeszéléseknek a megkönnyítésével, amelyek aKözel-Kelet és a szomszédos régiók tömegpusztító fegyverektőlmentes övezetekké változtatásának kilátásairólszólnak.

Mivel a közel-keleti békefolyamatban azelőrehaladás hiánya jelentős tényezőt képezett, amely aláásta mindaz EU, mind a NATO kezdeményezéseket a régióban, mindkétintézménynek mérlegelnie kell, hogy nagyobb konfliktus-megoldószerepet vállaljon-e ebben a térségben. Ez elérhető lenne mindenekelőtt egy olyan stratégiai egyetértés kialakításával Európa és azEgyesült Államok között a Közel-Kelet tekintetében, mint amilyet az1990-es évek elején alakítottak ki a Kelet-Európával és a voltSzovjetunióval kapcsolatos megközelítés vonatkozásában. Az ilyenegyetértés segítene útnak indítani és végrehajtani azokat amegállapodásokat, amelyeket már letárgyaltak, és amelyek segíthetikegyengetni az utat a Szövetség és a Párbeszéd országai közöttimélyebb együttműködés előtt.

Mohamed Kadri Szaid az egyiptomi Kairóbanműködő Al-Ahram Politikai és Stratégiai Tanulmányok Központjánakkatonai és technikai tanácsadója és nyugalmazotttábornok.