Történelem
Svédország partnersége a NATO-val
Dag, a diplomata: Dag Hammarskjöld az Egyesült Nemzetek Szervezetének első svéd főtitkára
( © AP / Reporters)
Ryan Hendrickson azt vizsgálja, hogy miként tudta Svédország a legtöbbet kihozni a semlegességből és a NATO-ból.
Az elmúlt 170 év során Svédország, külpolitikájában zömében a semlegesség elvét követte. XIV. Károly János királytól kezdve a XIX. század eleje óta Svédország elkerülte a nemzetközi konfliktusokban való katonai részvételt. Nem véletlen talán, hogy az ország 1814 óta nem viselt háborút.

Az 1990-es évek közepe óta azonban Svédország egyre szélesebb körben működik együtt a NATO-val. Mára olyan országgá vált, amely jelentős szerepet tölthet be, mint a biztonság garantálója, és mint a szövetségesek létfontosságú partnere.

Nem is annyira semleges álláspont a nemzetközi diplomáciában

A II. világháborút követően a hivatalos svéd politika a semlegesség volt. Mégis, az ENSZ létrejöttével egyértelművé vált, hogy Svédország is szerette volna, ha a demokrácia ügye és az emberi jogok védelmének kérdése előre mozdul. Ezen célok érdekében, kiváló diplomatákkal segítette alakítani a nemzetközi politikai napirendet.

Az ilyen szerepet betöltő svéd diplomaták közül, a II. világháborút követő időszak legkiemelkedőbbje a „jövőbe látó” Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkár volt. Hammarskjöld volt az, az alapokat megteremtő stratéga, aki nemzetközi békefenntartók jelenlétével szerette volna stabilizálni a nemzetközi politikai válságokat, amely feladat mára a NATO hidegháború utáni küldetésének központi eleme.
Mára, Svédország is egyre többet alkalmazza a hadsereget, sokszor a NATO-val együttesen, hogy kihasználja diplomáciai képességeit is.


Más svédek is, köztük Olof Palme volt miniszterelnök, illetve a közelmúltban Rolf Ekéus, Hans Blix és Jan Eliasson, szintén jelentős diplomáciai szerepet töltöttek be az ENSZ béke- és biztonsági küldetéseiben. Hozzájárultak olyan országok fejlődéseihez, mint Irak, Mozambik, Namíbia, Szomália és Szudán. Manapság Svédország jelenlegi külügyminisztere Carl Bildt is jól ismert a balkáni béke és kiegyezés előmozdításáért vállalt szerepe miatt.

A jól képzett diplomaták alkalmazása nemzetközi egyeztetésben, majdnem skandináv sajátossággá vált. Például norvég diplomaták is jelentős szerepet vállalnak, a nemzetközi diplomáciában, ilyen az izraeli- palesztin „oslói megállapodás”.

Norvégia, mint a NATO tagja egyértelműen kombinálja ezt a fajta diplomáciát, a katonai szövetségével. Ma már azonban Svédország is egyre többet alkalmazza a hadsereget, sokszor a NATO-val közösen, hogy kihasználja diplomáciai képességeit is.

Svédország NATO-kapcsolatainak alakulása

Bár a hidegháború során hivatalosan semleges volt, az 1990-es években a svéd kormány által közre adott történelmi elemzések rámutattak Svédország szoros kapcsolataira a különböző NATO-szövetségesekkel. Svéd tisztviselők majdnem a NATO létrejöttétől kezdve úgy gondolták, hogy támadás esetén a de facto biztonsági garanciát kapnak néhány szövetségestől. Ilyen szempontból Svédország sok minden volt, csak nem semleges. Mára a NATO-szövetségesekkel közös biztonsági kérdésekben folytatott csendes munkájának, hosszú története alakult ki.

Ezen megállapodások ellenére, Svédország tudta, hogy nem hanyagolhatja el saját védelmi és katonai szükségleteit. Felismerte a szükségét egy professzionális, modern hadseregnek, amely képes megvédeni az országot. A hosszú távú svéd katonai modernizáció és védelmi kiadások programja mára egy professzionális, jól képzett haderőt eredményezett.

Ide tartoznak a modern szállító- és harci repülőgépek, valamint 15 katonai egység, amely készen áll nemzetközi műveletekre való részvételre. Folyamatos befektetései által, annak érdekében hogy a JAS 39 Gripen repülőgépek interoperabilitása biztosítva legyen a NATO-légierőkkel, Svédország egyre kompatibilisebb partner állammá válik.

A NATO és Svédország egyaránt látta a potenciális előnyöket, amikor a NATO 1994-ben bejelentette a Partnerség a Békéért (PfP) terv születését. Svédország majdnem azonnal hivatalosan is „partnere” lett a szövetségeseknek.

A PfP-megállapodás Svédország számára kiterjedt kapcsolatokat garantál a szövetségesekkel, köztük olyan feladatokat, mint közös kiképzések a nemzetközi mentés szervezésben és a a NATO albániai és szerbiai aknamentesítő programjaiban való részvétel. 1997-ben Svédország tagja lett az Euro-atlanti Partnerségi Tanácsnak (EAPC).

Mára, Svédország egy a NATO sok partnerországa közül, a Szövetség egyik legjellemzőbb támogatója. Ez év szeptemberében például vezető ország szerepet vállalva, Svédország 260 katonát küldött a NATO Tartományi Újjáépítő Csoportjába (PRT), Mazar-e-Sharif-ba, Afganisztánba. További 300 katonát állomásoztat a NATO Koszovói Erők (KFOR) kötelékében.

Svéd katonák nem csak NATO-műveletekben vesznek részt. További 240 svéd békefenntartó szolgál a libériai ENSZ-misszióban, Libériában és további 70 katona az Európai Unió (EU) boszniai missziójában.

Svédország küldetései - távolra és gyorsan

A legfontosabb az, hogy Svédország megmutatta: fegyveres erői rövid határidőn belül mozgósíthatók. 2003-ban egyike volt azon vezető országoknak, amely különleges erőket küldött, Buniába, a Kongói Demokratikus Köztársaságba, az ottani EU-misszióba s ezzel segített megakadályozni a humanitárius válság továbbterjedését.

Svédország fegyveres erőinek reformja azt a célt tűzte ki, hogy még bevethetőbb és profibb erők legyenek reagálva, a NATO katonai átalakulásával kapcsolatos felhívásaira. E célkitűzés tükröződik a 2004 és 2005. évi védelmi határozatokban is.

Az átmenetet legjobban az a döntés illusztrálta, hogy 2008-ig létrehozzák az Északi Harccsoportot, egy multilaterális katonai keretet Észtország, Finnország és Norvégia bevonásával. A Harccsoport támogatni fogja az Európai Unió saját gyorsreagálású erőinek létrehozására irányuló erőfeszítéseit.

Svédország partnersége a NATO-val
A diplomáciai munkát, Svédország helyszíni jelenléttel támogatja meg. ( © Rickard Wissman/Harci Kamera/Svéd Védelmi Erő)
Svédország aktív szereplője az újonnan létrehozott NATO Reagáló Erők kiképzésének. Az elmúlt évtizedben, széles körben működött együtt a NATO balti szövetségeseivel, támogatva őket haderő és védelmi átalakulásukban, miközben erősítette a közös légi és tengerészeti, ellenőrző tevékenységet NATO-s szomszédjával, Norvégiával.

Azonban mindezen fejlemények ellenére, egy súlyos aggodalomra okot adó terület marad – a svéd katonai költségek 2001 óta tapasztalható csökkenése. 2005-re, Svédország már csak a nemzeti össztermék 1,5%-át fordította katonai kiadásokra. Miközben a védelmi költségvetés zömét kutatás és fejlesztésre, valamint fegyverzet beszerzése fordítják, ez a folyamatos csökkenés, ambiciózusabb katonai modernizációs céljainak megvalósítását is korlátozni fogja. Ez közrejátszott Mikael Odenberg, védelmi miniszter, ez év elején történt lemondásában is.

Eddigi tapasztalatok

Milyen tapasztalatokat szűrhetünk le a svéd-NATO kapcsolatból?

Először is azt, hogy a NATO megtalálta a módját annak, hogy jelentős mértékben integrálni tudjon el nem kötelezett országokat és új partnereket a Szövetségbe.

Másodszor, hogy bár Svédország ‘katonailag el nem kötelezett’ egyértelmű, hogy a NATO-val kapcsolatban mindenről beszéltünk, de nem semlegességről. Tevékenysége Afganisztánban, Koszovóban, a NATO kiképzési műveleteiben és a haderő modernizációban mind azt jelenti, hogy Svédországban megvan a politikai akarat és a katonai képesség arra, hogy a Szövetségesek számára, mint a „biztonság valódi hozzájárulója” lépjen föl.

A legfontosabb az, hogy Svédország megmutatta, hogy fegyveres erői rövid határidőn belül mozgósíthatók.
Végül, Svédország vezető szerepe az afganisztáni Mazar-e-Sarifban működő Tartományi Újjáépítő Csoportbanazt mutatja, hogy Svédország segít alakítani a nemzetközi politikai napirendet katonai, illetve hagyományos diplomáciai eszközökkel.

Az Északi Harccsoport sok szempontból kiváló példája a svéd kül-, és biztonságpolitikának. Többoldalú együttműködésről, védelmi modernizációról szól és közös erőfeszítésekről két NATO-szövetségessel, mégis bizonyos távolságot tartva az Európai Uniótól és a NATO-tól.

Elkötelezettség, de nem tagság

Svédország megérti, hogy a modern biztonsági fenyegetésekhez, multilaterális együttműködésre és aktív katonai jelenlétre van szükség külföldön; ezért, semlegesnek maradni a terrorizmussal és az emberi jogok tömeges megsértésével, vállalhatatlan politika. Ugyanakkor, miközben a legtöbb svéd támogatja a politika ilyen irányú változását, sokkal kisebb támogatottságot élvez a hivatalos NATO-tagság kérdése.

Bizonyos szempontból, Svédország hosszú ideje fennálló kapcsolata a NATO-val egyedi. Más szempontból, a kapcsolat megmutatja -, hogy még, ha a hazai közvélemény nem is támogatja teljes mértékben a szövetségi tagságot – léteznek módszerek arra, hogy az EAPC- és PfP-tagok jelentős módon hozzájáruljanak a Szövetség biztonsági célkitűzéseihez.

Ahogy azt Svédország is sokszor megmutatta, a NATO-ban való teljes jogú tagság nem mindig szükséges az olyan országok számára, amelyek tartalmas szerepet akarnak játszani a világ alakuló biztonsági környezetében.
...vissza az elejére...