Interjú
David Leakey altábornagy, az Európai Unió Katonai Törzsének főigazgatója
David Leakey altábornagy az Európai Unió katonai törzsének főigazgatója (© Európai Unió Tanácsa)
Mint az Európai Unió katonai törzsének főigazgatója, David Leakey, a brit hadsereg altábornagyának feladata az EU korai figyelmeztetéssel, helyzetértékeléssel és stratégiai tervezéssel kapcsolatos feladatainak irányítása. Ez utóbbiba tartozik az EU koszovói és afganisztáni missziónak tervezése is. 2004. decemberétől 2005. decemberéig Leakey tábornok volt a parancsnoka az EU bosznia-hercegovinai erői (EUFOR) első kontingensének, így alkalma nyílt első kézből megtapasztalni a Berlin Plusz megállapodás gyakorlati alkalmazását.

NATO tükör: Az EU katonai törzsének főigazgatójaként mik a prioritásai?
David Leakey: Az európai biztonsági és védelmi politikájának (ESDP) katonai vetülete hat éve létezik, és a NATO-val összehasonlítva még gyermekcipőben jár. Szervezetileg, politikailag és katonailag is jó volt az indulás. Valóban kiválóak az eredmények, és mint bármely szervezet, ez is fejlődik.

Ambicióim között első helyen szerepel, hogy a szervezetet küldetésére rátermetté tegyem. E változó világban az ESDP katonai küldetései rendkívül szerteágazóak voltak: az Artemis művelet, a Kongói Demokratikus Köztársaságban; aztán a volt Jugoszláv Macedón Tagköztársaságban* végrehajtott küldetés; majd Bosznia; és aztán ismét Kongó. Ezek a műveletek egymástól méretükben és terjedelmükben, potenciális kockázataikban, valamint az innen számított földrajzi távolságban is különböztek egymástól. Kongó – és eddig már kétszer is voltunk ott – nem itt van a kertek alatt, mint a Balkán. Ezért agilisnak kell lennünk, mert a következő katonai művelet soha nem lesz ugyanolyan, mint a legutóbbi és soha nem olyan, mint amire számítunk.

A második dolog a műveletekkel kapcsolatban – mert elsősorban ezzel foglalkozunk – az, hogy a NATO-ban, az ENSZ-ben és az EU fővárosaiban hatásalapú műveletekről beszélünk, átfogó megközelítésről vagy globális megközelítésről. Lényegtelen, hogy minek nevezzük. Én azt hiszem, mindannyian nagyjából tudjuk, miről beszélünk: a katonai, gazdasági, politikai és igazságszolgáltatási összetevőkről, valamint a rendőrség tevékenységi körének integrációjáról. Sikeresek, pedig a világ bármely instabil zónájában csak akkor lehetünk, ha megfelelő integrációs hatást tudunk elérni.

Tehát az egyik dolog, amin komolyan dolgozunk itt a titkárságon, az a civil- katonai együttműködés, a civil-katonai törzsmunka. Az egyik itteni törzsünket éppen átalakítjuk, hogy jobban tudjuk integrálni a katonai képességeket a tervezés támogatás és végrehajtás terén a polgári tervezéssel. Olyasmi ez, amelyben fejlődnünk kell még a Tanács titkárságán belül is – hogy a civil és katonai tervezők jobban együttműködjenek. Ez a munka már jóideje folyik, igyekszünk erősíteni ezt az integrációt.

Az egyik ambicióm az, hogy javítsam a civil-katonai integrációt, de nem a katonai képességek kárára. Elsősorban arra van szükség, hogy meglegyen a katonai tervező törzs kritikus tömege, az alapvetően katonai műveletek elvégzéséhez, legyenek azok valóban egyedi katonai műveletek, vagy más jellegű műveletek katonai komponensei. Másodszor, nem fogunk olyan megközelítést elfogadni, amelyben a civil-katonai kapcsolatok pusztán arról szólnak, hogy fákat védelmezzünk testünkkel, közösségi kapcsolatokat építsünk, és humanitárius projekteket vigyünk véghez.

Agilisnak kell lennünk, mert a következő katonai művelet soha nem lesz ugyanolyan, mint a legutóbbi - és soha nem olyan, mint amire számítunk
A katonák lényegi hozzájárulása ilyen szempontból a megfelelő körülmények megteremtése. Annak érdekében, hogy ez megtörténjék, elképzelhető, hogy harcolni kell és az EU készen is áll erre. A civil-katonai integráció és együttműködés megvalósítása érdekében szem előtt kell tartanunk elsősorban azt, hogy szükséges a katonai tervezés kritikus tömegének megőrzése, a katonai étosz; azaz a harci szellem megőrzése. Elképzelhető, hogy harcolni kell. Elképzelhető, hogy áldozatok is lesznek. Elképzelhető, hogy veszteségeink lesznek. És ha nem vagyunk képesek szem előtt tartani mindezt, akkor nem lehetünk katonailag hitelesek.

Ez vezet el a következő ambiciómhoz. Természetesen a műveletekhez szükségesek a megfelelő képességek. Az elődeim ilyen szempontból nagyon jó eredményeket értek el.

Először is, az úgynevezett harccsoport koncepció 2005-ben elérte kezdeti műveleti képességét, és ez év januárja óta teljes mértékben műveletképes. Két harccsoport van állandó készenlétben, készenállva arra, hogy a hathónapos szolgálati idejük alatt bármikor induljanak, és ennek a kezelésére megfelelő vezetés-irányításra van szükségünk. Ami most van az sem rossz, de lehetne jobb is. További gondot okoz a harccsoport kiszolgálása. Itt ugyanaz a problémánk van, mint a NATO-nak – a stratégiai szállítás. Ki fogja ezt előállítani? Ki fogja ezt finanszírozni? Rendelkezésre fog-e állni az adott napon?

Nagyon jó munkát végeztünk eddig is a célkitűzések megvalósításában (headline goal). Eközben gondosan megvizsgáltuk azt, ahogy a NATO a védelmi tervező kérdőívvel kapcsolatban eljárt, és e tapasztalatokra építve végeztük el a munkát. Mi egy kicsit más célból dolgozunk, ezért egy kicsit mások a követelményeink és egy kicsit mások a célok. Ez a munka rendkívül előnyös gyakorlat volt. Most kezdtünk el eljutni abba a stádiumba, ahol képesek vagyunk levonni bizonyos következtetéseket a katalógusban szereplő képességi hiányosságokról és meglátni azt, megvizsgálni azt, hogy mely területeken lehetne támaszkodni az európai iparra a jobb interoperabilitás és a hiányok kiküszöbölése érdekében. Ebben az Európai Védelmi Ügynökségnek lehet fontos szerepe.

Ismételten egy olyan ponton vagyunk, ahol elmondhatjuk, hogy jó munkát végeztünk. Most jön a neheze. Elvégeztük a mechanikus részt – kezünkben vannak az adatok. Most pedig ezen adatokat kell használnunk az EU katonai törzsében, a tagországokban és az Európai Védelmi Ügynökségnél. Ez komplikálja a munkát, mind a törzsek, mind pedig a politikai perspektíva szempontjából. Ez tehát a kihívás, és ehhez további kemény munkára lesz szükség.

Nagyon kicsik vagyunk. Az EU katonai törzsében mindösszesen 178 katona szolgál, tehát még nagyon sokat kell finomítanunk a stratégiai szintű tervezésünk módszerein.

NT: Milyen tapasztalatokat szereztek az EUFOR tavaly nyári kongói művelete során?
D. Leakey: Kongó sikertörténet volt. Az, hogy oda települt az EU – néhány ezer ember nagyon messze az otthontól, egy műveleti parancsnoksággal – önmagában siker volt. Olyan erőt telepítettünk a hadszíntérre, amely képes volt elvégezni feladatát és visszatérni. Volt szerencsénk is, de minden műveletnek szüksége van a szerencsére. Tehát sikeres volt. A sok tanulság közül az egyik az az, hogy a katonai stratégiai szinten még további finomításra van szükség a politikai-katonai tervezés területén. Ehhez, pedig gondosan meg kell vizsgálni az eddigi tapasztalatokat.

NT: Mikor fejeződik be a tapasztalatok feldolgozása?
D. Leakey: Körülbelül tíz év múlva. Ez egy komoly dolog, mert elképzelhető, hogy ugyanilyen jellegű művelettel talán egy évtizedig sem kell foglalkoznunk, és a tapasztalatok egy része nem lesz alkalmazható a következő, mondjuk négy műveletünkre. Egyesek azonban akkor sem lesznek érvényesek, ha ismételten Kongóba kell mennünk. Tehát amikor azt mondom, hogy tíz év akkor pontosan tíz évre gondolok.

Az első dolog, amit megtanultunk az az, hogy e tapasztalatoknak hozzáférhető adatbázison kell lenniük, hogy bármikor bárhol megtalálhassuk és lehívhassuk őket. Ez egy folyamatra vonatkozói kérdés, olyan kérdés, amelynek érdekében egy szoftvertámogatású adatbázist építünk a tapasztalatainkból. Meg kellett vizsgálnunk a NATO rendszerét, meg kellett látogatnunk egyes tagországokat, hogy megnézzük, hogy ők hogyan csinálják, és egy olyan megoldást dolgoztunk ki, amely véleményünk szerint optimális. Rendkívül sok tapasztalat halmozódott fel és az a véleményem, hogy a kulcskérdés az az lesz, hogy ezen tapasztalatok hozzáférhetőek ahhoz, amikor majdan szükség lesz rájuk.

NT: Milyenek a törzsében dolgozóknak a kapcsolatai a NATO-val?
D. Leakey: Törzsszintű személyes kapcsolatok vannak, mindennap hallok arról, hogy valaki a munkatársaim közül NATO-s kollégákat fogadott vagy pedig, hogy mi látogattuk meg a NATO-t különböző kérdések megvitatása céljából – egymás adatbázisainak a megvizsgálásától kezdve a stratégiai teherszállítási átmeneti megoldással kapcsolatos szerződés kérdéséig. Osztozunk a Szudánnak biztosított stratégiai teherszállítással kapcsolatos felelősségben és partnerségben.

A SHAPE-nél (Szövetséges Európai Haderők Főparancsnoksága) dolgozik egy sejtünk, amely elvégzi az összekötő feladatokat és itt az én parancsnokságomon is van egy állandó NATO-összekötő hivatal, amely most a következő ESDP küldetéssel kapcsolatos NATO-val kötendő technikai megállapodásokat dolgozza ki Koszovóra vonatkozóan. Nagyon sok tervezés folyik az ESDP afganisztáni rendőr missziójával kapcsolatban, amelyet a tartományi újjáépítő csoportokba (PRT) fogunk küldeni.

Magasabb szinteken az EU és a NATO katonai bizottságai együttes üléseket tartanak, a PSC-NAC (Politikai és Biztonsági Bizottság Észak-Atlanti Tanács) rendszeresen találkoznak, és a két főtitkár is össze szokott jönni. Tehát, jók-e a kapcsolatok? A válasz: igen és nem. Amikor a személyes kapcsolatok jók, akkor az intézményes kapcsolatok is jól. Amikor nem olyan jók, akkor javítani kell rajtuk. Ha visszagondolok arra, amikor a Berlin Plusz alapján én Boszniában voltam, mint az EUFOR parancsnoka, emlékszem néhány kihívást jelentő kérdésre – és hát az ilyen kérdéseket ugye, meg kell oldani.

Mindkét szervezet számára elismerést jelent, hogy az egyes törzsek büszkén végzik a munkájukat, és egyféle testületi identitást is mutatnak – és ezt nekünk tiszteletben kell tartani. Azonban mind politikai, mind pedig a legmagasabb parancsnoki szinteken nyitottság van és annak felismerése, hogy mindannyian ugyanazon átfogó cél érdekében dolgozunk. Emlékszem, arra, amit a SACEUR (az akkori szövetséges főparancsnok, James Jones tábornok) mondott: „elköteleztem magam annak érdekében, hogy az EUFOR művelete Boszniában sikeres legyen”. És elmondhatom őszintén, hogy végig a munkaszintekig, ez nagyon jól működött és azt hiszem ugyanez mondható el Koszovóval és Afganisztánnal kapcsolatos tervezésre. Természetesen az indulásnál lesznek problémák, amelyeknek megoldását együttesen és megosztva kell elvégeznünk. Így például a „ki fizet?” kérdése. Vagy hogy kié lesz a felelősség. Vagy hogy kell-e politikai jóváhagyást kapni a törzsszinten eldöntöttekhez.

Ezek voltak azok a kérdések például, amelyek akkor merültekfel, mikor az EU nemrégiben az ENSZ-szel működött közre egy művelet során. És ugyanezen kérdések voltak, amikor a NATO és az EU működtek együtt Koszovóban. Időbe telik, az is igaz, mert mindegyik szervezet és mindegyik helyzet más.

Az emberek csak a rossz hírekről értesülnek. Amikor a NATO- vagy egy EU- hivatalnok azt mondja, hogy adott helyzetben a helyzet rosszról még rosszabbra fordult, akkor elképzelhető, hogy ez csak egy adott nap egy adott kérdésben történt így. Véleményem szerint az általános trend az mindig előre és felfelé mutató fejlődést jelez.

NT: Ami a képességeket illeti, mi a munkamegosztás az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) és az EUMS között?
D. Leakey: Nincsen semmilyen abszolút konkrét fekete-fehér elhatároló vonal a kettő között. Sőt, ha lenne, akkor azt hiszem el kellene kezdenünk aggódni, mert például mindig olyan munka, amit a képességek területén mi elvégzünk, az EDA munkáját is táplálja. Tehát párbeszéd van. Vannak az EDA-tól emberek, akik itt dolgoznak, akik az EUMS-ből napi szinten kihozzák a szükséges információkat, és nekünk is vannak az EDA-nál embereink, akik más kérdésekről tárgyalnak, és az ottani szükséges információkat biztosítják.

Amikor adatot vagy információt adunk át, amikor követelményt fogalmazunk meg, amelyet korábban azonosítottunk, amikor tapasztalatainkat összegezzük az EUMS EDA felé, akkor azt átveszi és felhasználja saját területein, mint például a képességi rések, a kutatás és fejlesztés területén. Az EDA hosszú távon gondolkodik és igyekszik a mi tapasztalatainkból és munkánkból extrapolálni feladatait.

Együttműködésen alapuló dolog ez, amely véleményem szerint jól működik. Vannak bizonyos kérdések, amelyekben nagyon szoros partnerségben kell együttműködnünk. Például a hálózat támogatású képességek, és az információcsere követelmények területén nagyon sok olyan feladat van, amelyet az EDA nem tud elvégezni, ha az EUMS nem határozza meg az ehhez szükséges alapokat.

Náluk nagyon különböző output-ok jelentkeznek – a kutatás és képességek alapján – ami az eszközöket, a fejlesztést és a többieket illeti. Ez az EDA célkitűzése. Az EUMS output-ja és munkájának valódi megvalósulása műveleti jellegű. Az EDA így van úgy a jövő. A mi munkánk talán az itt és mostról szól. De egyik sem létezhet a másik nélkül.

NT: Ami a NATO-val való koordinációt illeti, hogyan sikerült a NATO reagáló erők (NRF) és az EU harccsoportok közötti konfliktus feloldása?
D. Leakey: A harccsoportok egy külön feladat – kizárólag a rotációjuk idejére vannak EU feladatra alárendelve. Mindegyik harccsoport egyedi módon kerül alárendelésre, amikor sorra kerül. Nincs kettős feladat. Tehát, ha például valahol katasztrófa következik be, felkérhet bennünket az ENSZ a részvételre, hogy mondjuk egy áthidaló műveletet, hajtsunk végre, amíg az ENSZ fel nem állítja saját erőit. Ilyenkor megkeresnénk az EU felhasználásra elkülönített harccsoportot, tehát nincs konfliktus. A készültségben lévő harccsoportok mindig készen állnak, és nincsenek sehova máshova felajánlva.

NT: Az EUFOR első parancsnokaként Boszniában hogyan működött ön szerint a Berlin Plusz a gyakorlatban?
D. Leakey: A kezdetektől fogva a Berlin Plusz működött, mert a főtitkár és a SACEUR a NATO csatornáin kiadta, hogy a Berlin Plusz-nak működnie kell. Tehát ha volt valami a kezdetektől fogva, akkor az a politikai akarat volt és a valódi „megcsináljuk” szellem. Másodszor azért működött, mert nagyon sokan, akik az SFOR-tól ott szolgáltak (NATO stabilizációs erők) mind a parancsnokságon, mind pedig a különböző egységekben átkerültek az EUFOR-ba. Ez valóban könnyebbé tette a dolgokat, nagyon jó volt a szellem.

Leszűrtünk bizonyos tapasztalatokat a költségmegosztási megállapodásokkal, a hírszerzési információk megosztásával és bizonyos eljárási kérdésekkel kapcsolatban. Tapasztalatokat szereztünk az egyértelmű feladatelhatárolásról olyan esetekben, ahol NATO- és EUkatonai műveletek folynak egyazon hadszíntéren.

Zökkenőmentes volt az átmenet az SFOR-ból az EUFOR-ba, folyamatos volt a hozzáférés a hírszerzési adatbázisokhoz, és nagyon jó volt a hírszerzési információk megosztása. Nem volt akadozás az EUFOR-parancsnokság CIS (kommunikáció és informatikai rendszerek) biztosításában, külön próbákat tartottunk a boszniai műveleti tartalék számára, melyet az EU és a NATO koordinált.

A Boszniában az EUFOR műveletével kapcsolatban érdekes volt, hogy az EU eltérő okok miatt vette át a NATO-tól a művelet vezetését. A NATO úgy gondolta, hogy eljött az idő, ő elvégezte a feladatát. Bosznia elért egy olyan pontot, ahonnan egy teljes mértékben EU-integrált megoldásra volt szükség a jövőre nézve. Tehát mindenféleképpen célravezetőnek látszott, hogy a katonai aspektusokat valamint a civil területeket is egyre növekvő EU-jelenlét mellett kezeljék.

NT: Az EUFOR csökkentésével figyelembevéve, hogy mennyire kicsi lesz az ottani erő, szükséges-e még egyáltalán a Berlin Plusz?
D. Leakey: A Berlin Plusz még mindig szükséges, mert közös tartalékok vannak és ez kritikusan fontos. A Berlin Plusz még mindig működik, mert nagyon sok vezetés és irányítási kérdést, Brüsszeltől kezdve a műveleti parancsnokságig még mindig a SHAPE biztosít. Ez is Berlin Plusz, ezt nem lehet megkerülni.

NT: Tehát ezt nem tudná egy EU műveleti parancsnokság elvégezni?
D. Leakey: De, csak nincs értelme most változtatni a vezetés-irányítási kereteken. A Berlin Plusz szervezet ezzel a műveleti parancsnoksággal nagyon jól műköik. Ha nem romlott el, nem kell megjavítani.

NT: Az EUMS tervezése az afganisztáni és koszovói missziókra az ottani NATO-erőkkel koordinációban történik?
D. Leakey: Igen, de civil vezetés alatt, mert civil műveletekről van szó – rendőrség, igazságszolgáltatás és jogállamisággal kapcsolatos feladatok - mind Koszovóban, mind pedig Afganisztánban civil, és nem katonai műveletekről. De támogatjuk e küldetések tervezését és előkészítését a támogatás pedig kérdések egész spektrumát fedi le, amely biztosítja, hogy a civil tervezők, akik szakértői a rendészeti, jogállamisággal és igazságszolgáltatással kapcsolatos területeknek, pontosan tudják, hogy mi a kitűzött cél és mi a feladat.

Azonban vannak dolgok, amikben segíteni tudunk nekik. Például az, hogy megfelelő módon átgondolják a CIS-sel kapcsolatos kérdéseket és megfelelő CIS-tervük legyen. Hogy megfelelően átgondolják a helyszíni biztonsági helyzetet, és ennek megfelelő intézkedéseket tegyenek különösen a NATO-val saját biztonságuk és védelmük érdekében. A katonaság pontosan tudja, melyek a hírszerzési megfontolások és milyen adatbázisok állnak rendelkezésre. Megfelelő technikai megoldásokat dolgoztunk-e ki az adatbázisokhoz való hozzáférésre. Megfelelő embereink vannak-e ott a megfelelő felhatalmazással.

Nagyon sok dolog van, amelyet a hadsereg tehet annak érdekében, hogy a civilek jobban tervezzék a műveleteiket. Tervezési szakértelmet, tapasztalatot, tudást és sokszor közvetlen tervezési támogatást is adhatunk, mert ez az, amit mi napi szinten végzünk. Például az indonéziai, Aceh-i küldetés során az állomány több, mint fele katona volt, mert az adott körülmények között ők voltak a legmegfelelőbbek a feladatra. Ehhez katonai tanácsadásra volt szükség a tervezés és a küldetés kiépítése során. Nem volt katonai misszió, de így lehetett egy civil missziót hatékonyabbá tenni: struktúráltabb tervezéssel, erőteljes tervvel és a rendelkezésre álló támogatáshoz való megfelelő hozzáféréssel.

Még a legszelidebb elrettentő, biztosító vagy békefenntartó művelet során is ha egy katonára rálőnek, akkor az magas intenzitású hadviselés
Ez azonban nem zárja ki a civil missziók civil vezetését, sem azt, hogy a katonai erőnek olyannak kell lennie, amely készen áll a harcra. Még a legszelidebb elrettentő, biztosító vagy békefenntartó művelet során is ha egy katonára rálőnek, akkor az már magas intenzitású hadviselés. Képesnek kell lennie arra, hogy a megfelelő időben a megfelelő lépéseket tegye, és ne azt mondja magának, hogy “hát én azt hittem, hogy békefenntartani jövök ide, hol van itt a béke”.

Ebben a hihetetlen instabil világban nagyon sok háborúnak egyszerűen nincs végkifejlete. Általában félúton leállítjuk őket, és az ilyen instabil területeken kell a mi katonáinknak szolgálni. Készen kell állni a harcra, ha szükséges, ha támadás alá kerülnek, vagy valamilyen komoly védelmi kérdésről van szó, akkor saját maguk védelmében egy kicsit támadóbban kell tudni fellépni.

Akár Afganisztán, akár Irak, vagy a Balkán legyen a téma, soha nem lesz elegendő karabinieri, zsandar, vámtiszt, határőr, járőr, vagy előre tolt katona és ezek a feladatok általában nem a normal hadviselés körébe tartoznak, tehát a katonáknak kell tudni alkalmazkodóbbnak lenni.
...vissza az elejére...