A NATO és az Európai Unió: Együttműködés és biztonság
Ceremónia Camp Butmir-ban a NATO SFOR műveletének befejezése és az EU „Althea” műveletének beindulása alkalmával 2004. december 2-án. (© NATO)
Adrian Pop professzor az Európai Unió és az Atlanti Szövetség formálódó kapcsolatait vizsgálja

A mai kor biztonsági kihívásai összetett és folyamatosan alakuló veszélyek széles körét ölelik fel, beleértve a nemzetközi terrorizmust, a tömegpusztító fegyverek fenyegetését, a bukott államokat, a befagyott és meg nem oldódó konfliktusokat, a szervezett bűnözést, a számítógépes fenyegetéseket, az energiahiányt, a környezetpusztulást és annak velejáró biztonsági kockázatait, a természet és az ember okozta katasztrófákat, járványokat, stb. E fenyegetések hatékony kezeléséhez széleskörű partnerségre és erős szinergiára lesz szükség a NATO és az Európai Unió között.

A két szervezetnek holisztikus megközelítést kell alkalmaznia a biztonsági kérdések tekintetében, és együtt kell működnie a védelem területén. Annak ellenére, hogy a munka megosztása nem lehetséges sem földrajzi, sem funkcionális alapon, mára különböző körökben elfogadott az is, hogy a cselekvésnek bizonyos formáinak, például az afrikai és balkáni békefenntartásnak EU-vezetésűnek kell lennie, míg más esetekben, mint például a jelenleg Afganisztánban a tálibok folytatott műveleteknek a NATO- irányítás alatt kell történniük.

A balkáni lecke

A sikeres biztonsági együttműködésnek egy példája a NATO és az Európai Unió között az ohridi keretmegállapodás volt, amely megakadályozta a volt Jugoszláv Macedón Tagköztársaság* területén a háborút. 2001. februárjában az ország biztonsági erői és a fegyveres albán lázadók között kitört etnikai villongások csúcspontján a NATO és az Európai Unió koordinálta azokat a tárgyalásokat, amelyek végül ugyanazon év augusztusában elvezettek az ohridi megállapodáshoz.

Ugyanebben a hónapban, a NATO elindította 30 napos „Essential Harvest” műveletét, melynek célja az albán etnikai csoportok lefegyverzése és a tőlük begyűjtött fegyverek megsemmisítése volt. Ezt követte a három hónapos „Amber Fox (Borostyánróka)” művelet, mely megvédte azon nemzetközi ellenőröket, akik a béke megállapodás megvalósítását ellenőrizték a volt Jugoszláv Macedón Tagköztársaságban*. Akkor, annak érdekében, hogy csökkenthető legyen a lehetősége annak, hogy a helyzet esetleg újabb hanyatlásnak induljon, a NATO úgy döntött, hogy továbbra is támogatást nyújt az „Allied Harmony” (Szövetséges Összhang) műveletével, mely 2002. decemberétől a következő év márciusáig zajlott, amikor is a műveletet átadták az Európai Uniónak.

2003. márciusának végén az Európai Unió elindította valaha volt első békefenntartó műveletét, a „Concordia” műveletet, amely egyben a Berlin Plusz megállapodás első gyakorlati megvalósítása is volt egyben. Szkopjéban megmaradt egy kicsiny NATO-parancsnokság, hogy segítsen az ország hatóságainak, a védelmi szektor reformjának a kidolgozásában, illetve a NATO-szabványokhoz való alkalmazkodásban.

Az együttműködés konszolidációja érdekében a NATO és az Európai Unió részéről szükség lenne a kulcsfontosságú képességeik erősítésére, az interoperabilitás növelésére, és jobb koordinációra a doktrína, a tervezés, a technológiai eszközök és a kiképzés terén


Az Európai Unió 2003. decemberéig tartotta fenn a „Concordia” műveletet, majd ezt a „Proxima” művelet követte, amely egy civil rendőri műveletként működött egészen 2005. végéig. A „Proxima” folyamán az EU rendőri hatóságai a volt Jugoszláv Macedón Tagköztársaságbeli* kollegáikkal működtek együtt. Ezen túlmenően, segítettek az ország belügyminisztériumának reformjában, illetve segítséget nyújtottak az integrált határellenőrzés megvalósítása érdekében.

Egy másik pozitív példa Bosznia és Hercegovina. 2004. decemberében a NATO befejezte kilenc éve tartó Végrehajtó erők (IFOR) / Stabilizációs erők (SFOR) műveletét és átadta azt az Európai Uniónak, amely azonnal elindította 6000 fős „Althea” fedőnevű műveletét.

Ahogy a volt Jugoszláv Macedón Tagköztársasággal* kapcsolatos művelet esetében, úgy itt is a NATO Szövetséges Európai Haderőinek főparancsnok-helyettese (DSACEUR) lett kijelölve műveleti parancsnokként, aki az Európai Unió Politikai és Biztonsági Bizottságának (PSC) politikai iránymutatása és vezetése alatt végezte tevékenységét.

A NATO kislétszámú parancsnokságot tart fenn Szarajevóban is, segítendő a boszniai-hercegovinai hatóságokat a védelmi reformban, illetve a terrorelhárítással, valamint a vád alá helyezett háborús bűnösök elfogásával kapcsolatos bizonyos műveleti feladatokban, illetve az EU-erőkkel (EUFOR) folytatott hírszerzési információcserével. Bár ugyanazon mandátum alapján működik, mint az SFOR, az EUFOR utóbbitól különbözik, mert egy sokkal rugalmasabb szervezettel bír és a szervezett bűnözés ellen lép fel, és a nemzeti rendőrséggel működik együtt.

A képességek megerősítése

Az együttműködés konszolidációja érdekében mind a NATO, mind pedig az Európai Unió részéről szükség lenne a kulcsfontosságú képességeiket erősítésére, az interoperabilitás növelésére, és jobb koordinációra a doktrína, a tervezés, a technológiai eszközök és a kiképzés terén.

A Szövetség 2006. rigai csúcstalálkozóján tett bejelentés, mely szerint a NATO Reagáló Erők (NRF) elérték teljes műveleti képességüket, jelentős fordulópontot hozott. A NATO gyorsreagálású erői mára képesek a világ bármely pontján küldetést végrehajtani a műveleti képességek teljes spektrumában.

2004-es felvetése óta az EU tervek, hogy nemzeti és többnemzetiségű harccsoportokat hozzon létre, jelentős súlypontja lett az Európai Biztonsági és Védelmi Politikának (ESDP). Az egyes harccsoportok 1500 katonából állnak és adott időben ezen összfegyvernemi alakulatokból mindig kettő áll készenlétben ezzel is biztosítva az EU számára az azonnal bevethető katonai képességet a világ bármely pontján felmerülő válságra való reagálás esetén. Azonban további erőfeszítésekre van még szükség az olyan területeken, mint a civil katonai koordináció, hogy biztosítható legyen az, hogy a harccsoportok teljes bennük rejlő lehetőségeiket kihasználják.

Mivel tisztában voltak azzal a potenciális veszéllyel, hogy duplikáció léphet fel az NRF és az EU harccsoportjai között, a NATO és az Európai Unió elkezdett dolgozni azon, hogy biztosíthassa a két haderő kölcsönösségét. A jelenlegi beszerzési és befektetési programok azonban nem felelnek meg a kor többnemzetiségű erői által diktált igényeknek. A NATO és az EU szerepvállalását ezen a téren, komplementer módon kellene fejleszteni és a két szervezet közötti együttműködést úgy továbbépíteni, hogy annak köszönhető költséghatékony eszközbeszerzés történjen.

A globális partnerség felé

A balkáni tapasztalatok alapján és figyelembe véve, hogy az új műveleti hadszíntér globálissá vált, a két szervezet közötti együttműködést új szintre kell emelni.

A NATO felismerve a nemzetközi biztonság globális dimenziójának egyre növekvő jellegét 9/11 terrortámadásokat követően visszafordíthatatlanul elvállalta a területen kívüli műveleteket az eredeti euró-atlanti súlyponti térségen túl. A nemzetközi biztonsági segítségnyújtó erők (ISAF) vezetését felvállalva Afganisztánban a Szövetség megnyitotta az ajtót a politikai párbeszéd, a konzultáció és a partnerség felé az olyan, euró-atlanti térségen túli államokkal, mint például Ausztrália, Új-Zéland és Pakisztán.

Az Európai Unió szintén egyre inkább nemzetközi szereplővé válik katonai és polgári válságkezelési feladatokat, biztonsági szektorral kapcsolatos reformokat, a jogállamiság kikényszerítésével és határőrizeti segítségnyújtással egyaránt foglalkozik közvetlen szomszédságában és azon túl is. Földrajzilag ez felöleli a Balkánt, a Kaukázust, Kelet-Európát, a Földközi-tengert és a Közel-Keletet. De ugyanúgy jelen van olyan távoli helyeken, mint a Kongói Demokratikus Köztársaság és Indonézia. Az EU erők 2006. közepén történt Kongóba való telepítése megerősítette azt a tényt, hogy Afrika Szaharától délre fekvő része új fókuszpontja lesz az EU biztonsági és segítségnyújtási tevékenységének.

A globális szintű partnerségek szintén kialakíthatják a biztonsági együttműködés új kultúráját a Szövetség és egyéb szereplők között, csökkentve a félreértések és téves értelmezések mennyiségét, növelve az ismereteket és a térségben tapasztalható feltételekkel kapcsolatos információt, melyek alapvetően fontosak a hatékony biztonsági reagálások kidolgozására a jelenlegi és a jövőbeni fenyegetések esetén. A műveleti együttműködés kiterjesztése a földrajzilag távoli globális partnerekkel a NATO-EU együttműködéstől megköveteli, hogy egy erőteljes euró-atlanti közösség gerincét alkossa.

Azonban a közelmúltban, néhány ízben a két szervezet között vetélkedés folyt, például a NATO-EU együttműködése során Darfur-ban, amely nem a Berlin Plusz megállapodás alapján történt. Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár, nagyon helyesen hangsúlyozta azt a tényt, hogy minden hasonló vetélkedésnek véget kell vetni és minden, az erőfeszítések duplikációjára irányuló lépést meg kell szüntetni. Ezért folyamatos párbeszédre van szükség a katonai átalakulás harmonizációjáról, és biztosítani kell a zökkenőmentes együttműködést fejlett tervezéssel és képességekkel, melyeket rugalmas kommunikációs struktúrák egészítenek ki.

A NATO és az Európai Unió hasonló kihívásokkal néz szembe különböző területeken. Az egyik ilyen példa Koszovó példája, ahol egyértelműen jelentkezik az egymást kiegészítő munka, valamint az új együttműködő kapcsolatok kialakításának szüksége. Az ENSZ különmegbízottja, Martti Ahtisaari által kidolgozott terv alapján az Európai Unió fogja váltani az ENSZ-et a koszovói jelenlétben és a NATO-vezette KFOR, amely jelenleg a béke és a stabilitás elősegítésén munkálkodik, átadható lenne az Európai Uniónak úgy, hogy az Európai Unió Nemzetközi Civil Képviselője (ICR) lenne felelős a végső státusszal kapcsolatos megállapodás megvalósításáért.

Az ESDP égisze alatt működő új civil misszióban az Európai Unió a jogállamiság konszolidációjában is dolgozhatna. Koszovó igazgatása, amely egy de facto állam, jelentős kihívást fog képviselni, az Európai Unió polgári válságkezelési képességei szemszögéből nézve. Az eredmény nagyban függ majd attól, hogy milyen mandátumot javasol egy jövőbeni ENSZ Biztonsági Tanácsi határozat, és hogy milyen kötelezettségeket vállalnak az EU tagországai.

A potenciális NATO és EU együttműködés egy másik termékeny területe a Balkánon a dél-kelet európai védelmi miniszteri (SEDM) együttműködés kiterjesztése lehetne a polgári veszélyhelyzeti tervezésre, és ezt kiegészíthetné egy, a belügyminiszterek által létrehozandó délkelet-európai területvédelmi miniszteri (SEHDM) együttműködés.

Az új testületet bekapcsolva a dél-kelet európai együttműködési kezdeményezés (SECI) Bukarestben működő határokon átívelő bűnözés elleni regionális központba az SEHDM-SECI kapcsolat szervezeti súlypontja lehetne egy koordinált NATO-EU stratégia megvalósításának a Nyugat-Balkánon. Ezt aztán fel lehetne arra használni, hogy fellépjenek a kábítószerek, kézi és könnyű lőfegyverek csempészete, valamint az embercsempészet ellen.

Ezen túlmenően, egy regionális polgárvédelmi koordinációs központ felállításával az SEHDM égisze alatt az új fórumot be lehetne kapcsolni a romániai Konstantában felállított dél-kelet európai dandár (SEEBRIG) alá, hogy az a polgárvédelmi kérdésekkel foglalkozzon.

A szélesebb értelemben vett fekete-tengeri térség egy másik olyan terület, ahol a NATO és az EU kiegészíthetné egymást. Mindkét szervezetnek közös célkitűzései vannak ezen a téren: fenntartani a stabilitást, javítani a régió gazdasági perspektíváit, elősegíteni a biztonsági szektor reformját, csökkenteni a fegyver-, kábítószer- és emberkereskedelmet, javítani a határőrizetet és elősegíteni a demokratizálódás folyamatát.

Azonban jelenleg a NATO-nak és az EU-nak nincsen közös jövőképe a fekete-tengeri régióval kapcsolatban, mivel koncepcionális nézetkülönbségek lassítják egy ilyen egységes megközelítés kidolgozását. Az európai szomszédságpolitika (ENP) útján az Európai Uniónak az a célja, hogy határai mentén barátok gyűrűjével vegye körbe magát, és ez magában foglalná a Fekete-tengert is. A NATO ugyanakkor arra mutat rá, hogy a régió egyszerre szolgál hídként az energiában gazdag Kászpi-tengeri régió felé, és akadályként a transznacionális fenyegetésekkel szemben, ezért egy híd akadály koncepciót támogatna a térségre nézve.

Afganisztán szintén lehetőségeket kínál az elmélyültebb NATO-EU együttműködésre. Az országnak égető szüksége van még több rendőrre, bíróra, mérnökökre, segédmunkásokra, fejlesztési tanácsadókra és közhivatalnokokra. Mindezen erőforrások rendelkezésre állnak az Európai Unióban, de nem a NATO-békefenntartók körében. 2006. novemberében az Európai Bizottság 10,6 millió eurót hagyott jóvá a szolgáltatásokra és a kormányzati tevékenység javítására a NATO vezette tartományi újjáépítési csoportok (PET) útján. Ezen túlmenően, a NATO afganisztáni misszióját sikeresen támogathatná egy ESDP civil misszió a jogállamiság fenntartása, és a rendőrség kiképzése terén.

Az együttműködés új területei

Manapság terrorista csoportok és bűnözői hálózatok nemzetközi szinten működnek, kihasználva a valós idejű kommunikációt, információ megosztást és az utazás relatív szabadságát. Annak mértéke, hogy az egyes nemzetek és szervezetek, mint például a NATO és az Európai Unió megosztják információikat, együttműködnek az ilyen csoportok működésének megakadályozásában, és szerepet vállalnak a terrorelhárításban, valamint a szervezett bűnözés elleni harcban, létfontosságú jelentőséggel bír.

A bioterror-támadások, valamint a járványok fenyegetésével szembenézve a NATO és az Európai Unió egyaránt foglalkozik azzal, hogy növelje az egyes tagországokban az együttműködés szükségének és az abban rejlő előnyök kihasználásának támogatását.

A műveleti együttműködés kiterjesztése a földrajzilag távoli globális partnerekkel a NATO-EU együttműködéstől megköveteli, hogy egy erőteljes euró-atlanti közösség gerincét alkossa


Az Európai Unió új módszereket keres arra, hogy a tagországokat együttes munkára bírja, és ilyen szempontból korlátokkal kell szembenéznie a rendelkezésre álló erőforrások terén, valamint az Európai Bizottságnak elutasító döntésével az oltóanyagok központi raktározásával kapcsolatban. A NATO mindeközben az ilyen események esetén szükséges képességek fejlesztésén, valamint azon dolgozik, hogy a különböző orvosi kompetencia központokat bevonja a válságkezelési gyakorlatokba. Mindennek fényében egyre erősebb az a meggyőződés, hogy a két szervezett között további párbeszédre, együttműködésre és koordinációra nyílik lehetőség.

Annak érdekében, hogy sikeresen fellépjen a bioterror-támadások és járványok kihívásával szemben, az Európai Uniónak és a NATO-nak nagyobb mértékben kell támaszkodnia a megosztott információk és tapasztalatok alkalmazására, nagyobb hangsúlyt kell helyezni a kockázatkezelésre, növelni a más kultúrák reakciójával kapcsolatos ismereteket, nemzetközi szinten megosztani egymással a bevált nemzeti gyakorlatot és nagyobb fokú készültséget elérni. Intézményes szempontból az Európai Járványmegelőző és Kezelő Központ valamint a NATO Tömegpusztító Fegyverek Központja vállalhatna vezető szerepet a szükséges koordinációban.

A jövőbeni NATO-EU együttműködés másik ígéretes területe az energiabiztonság. Sok EU-tagország számára hosszú idők óta realitás a külföldi energiaforrásoktól való nagymértékű függés, miközben mások számára mindez új, a közeljövőt érintő kilátás. Ahogy az energia utánpótlás környezete változik, úgy növekszik a globális kereslet. Kína és India megjelenése, mint jelentős gazdasági hatalom, az elkövetkezendő húsz év során több mint 60 %-kal fogja növelni a globális energiaszükségletet, és ezzel súlyosbítani fogja az energia-importáló országok közötti versenyhelyzetet.

Ezen kihívásokra való koordinált reagálás kifejlesztésére van szükség amelynek figyelembe kell vennie a fegyveres erőt és a védelemipar képességeit, illetve gondolkodását, amely egy olyan terület, melyen a Szövetség nagyobb valószínűséggel tud új válaszokkal előállni. Ebben a pillanatban a Szövetség vizsgálja azokat a módokat, amelyekkel hozzájárulhatna az energia infrastruktúra hálózatok biztonságosabbá tételéhez. A közelmúltban Katarban folytatott tárgyalások mutatják a NATO érdeklődését a világszerte fellelhető földgáz létesítmények biztosításának szavatolása iránt.

Összegezve a NATO és az Európai Unió osztoznak a legfontosabb biztonsági kihívásokban. A nagyobb együttműködés ezen a területen logikus lenne, és valószínűleg mindkét fél számára előnyös eredményre jutna.

A korábbi együttműködés tapasztalataira épülve újabb lehetőségek állnak rendelkezésre és szükség lenne az együttműködés újabb területeinek a beazonosítására. Annak érdekében, hogy tartósabb és átfogóbb partnerség alakuljon ki a NATO és az Európai Unió együtt kell működjön a gyakorlati együttműködés és a transz-atlanti feladatok további egyeztetése terén.