Az Euró-atlanti Partnerségi Tanács tíz éve: személyes visszaemlékezés
Az Euró-atlanti Partnerségi Tanács ülése a NATO csúcstalálkozóján Prágában, a Cseh Köztársaságban 2002. november 22-én. (© NATO )
Robert F. Simmons Jr. a NATO legfontosabb partnerségi fórumának keletkezéséről és fejlődéséről nyújt betekintést a bennfentes szemével

A NATO átalakulásának egyik legfontosabb területe a Szövetség partnerségi kapcsolatai voltak. Munkám során abban a szerencsében volt részem, hogy ennek a fejlődésnek több fázisában is részt vehettem.

1991-ben, a hidegháború végét követően a NATO létrehozta az Észak-atlanti Együttműködési Tanácsot (NACC), amely módot adott arra, hogy kezet nyújtson a Varsói Szerződés korábbi tagállamainak, illetve azon új államoknak, melyek a Szovjetunió felbomlását követően keletkeztek. A NATO Politikai Bizottságának tagjaként több ilyen NACC-partnerországban tett látogatáson vehettem részt, köztük Magyarországon, a Cseh Köztársaságban, Romániában, a balti államokban és Oroszországban.

Az 1994-ben elindított Partnerség a Békéért (PfP) program több partnert integrált és a védelmi együttműködésnek széles körét ölelte fel, beleértve az interoperabilitást és a védelmi reformot. A PfP által lefedett tagsággal és új politikai területekkel kapcsolatos munka azonban nem tökéletesen illeszkedett az Észak-atlanti Együttműködési Tanács szűkebb megközelítésével.

Ezért az 1990-es évek végén egy különleges munkacsoport jött létre, melyet az akkori főtitkár-helyettes vezetett, és amelynek célja az volt, hogy egy olyan politikai keretrendszert dolgozzon ki, mely felöleli a széleskörű tagságot és a NATO-nak Európa legtöbb országához fűződő partnerségi viszonyának szélesebb céljait. Én a csoport amerikai tagjaként vettem részt az Euró-atlanti Partnerségi Tanács (EAPC) alapdokumentumának kidolgozásában.

A cél az volt, hogy fórum jöjjön létre az összes partner közötti politikai konzultáció érdekében, olyan fórum, amely összhangban lenne a Partnerség a Békéért gyakorlati együttműködésével. Így tehát az EAPC-ben való tagságot összekapcsoltuk a PfP-ben való részvétellel, és a kettő teljes mértékben egymást kiegészítő intézménnyé vált.

Ennek a munkának az alapján 1997. május 30-án a portugáliai Sintrában a szövetséges és partner miniszterek létrehozták az Euró-Atlanti Partnerségi Tanácsot. Az EAPC tükrözte a katonai interoperabilitáson túlmutató közös célt és felelősséget – alapvető közös értékeken alapult.

Az EAPC Politikai Bizottságában havi szinten rendezett nagyköveti értekezletek biztosítják az összes tag közötti rendszeres párbeszédet az aktuálisan fontos kérdésekben


A Tanács Euró-atlanti politikai vezetők, diplomaták, katonák és köztisztviselők figyelemreméltó hálózatát hozta létre, akik most az EAPC-n belül folytatott párbeszéd által eszmecserét folytathattak, és alkalmuk nyílt a problémákon együtt dolgozva megoldásokat találni.

Röviden, az Euró-atlanti Partnerségi Tanács jelentős mértékben hozzájárult az euró-atlanti biztonsági kultúra létrehozásához, amelynek alapját a szövetségesek és a partnerek közötti elmélyült politikai párbeszéd és gyakorlati együttműködés képezte. Tagjai között 26 szövetségessel és 23 partnerrel, az EAPC 49 állam képviseletében szólal meg.

Az alapdokumentumon dolgozva az volt a célunk, hogy egy olyan rugalmas struktúrát alakítsunk ki, amely képes a megváltozó körülmények között alkalmazkodni - az alapdokumentum egy “a gyakorlat szerint alakuló folyamatról” beszél. Ennek az volt a célja, hogy befogadó legyen, de ugyanakkor lehetővé tegye az egyes partnereknek, hogy elkötelezettségének mértékét saját maga határozza meg.

A rendszeres miniszteri, nagyköveti és munka szintű plenáris üléseken túlmenően az alapdokumentum lehetővé tette a partnerek számára, hogy közvetlen kapcsolatot hozzanak létre a Szövetséggel, egyénileg és/vagy EAPC-tagok csoportjainak a szintjén. Zsargonunkban erre úgy utaltunk, hogy “szövetségesek (akkor 16, most) 26; plusz “n” körben”.

Az EAPC/PfP keretén belül megvalósuló politikai eszmecsere és gyakorlati együttműködés: Végső soron ez azt a képességet eredményezi, hogy hatékony együttes cselekvés és működés jön létre, amely különböző területeken az érintett államok közötti integrációhoz vezethet. Ezáltal és más módokon keresztül az Euró-atlanti Partnerségi Tanács segít tagjainak a béke és stabilitás megerősítésében és kiterjesztésében.

Létezésének tíz éve alatt az EAPC már tíz országnak segített felkészülni a NATO-tagsággal járó feladatokra. Más partnerországok ugyanezen az úton haladnak, amely tény bizonyítja, hogy a NATO-tagsághoz vezető ajtó nyitva áll.

Uyanakkor az Euró-atlanti Partnerségi Tanács egyedi eszközt jelentett azon országok számára, akik nem szeretnének NATO-tagságot, abban, hogy hozzájárulhassanak az euró-atlanti biztonsághoz anélkül, hogy saját egyedi kül- vagy biztonságpolitikájukat fel kellene adni. Az EAPC Politikai Bizottságában havi szinten rendezett nagyköveti értekezletek biztosítják az összes tag közötti rendszeres párbeszédet az aktuálisan fontos kérdésekben. Ezek a találkozók lehetőséget biztosítanak a közös gondolkodás továbbvitelére és új együttműködési területek megfontolására.

Figyelembe véve a létrehozása óta eltelt egy évtizedet, szembeötlő az Euró-atlanti Partnerségi Tanács fejlődésének üteme. Az Euró-atlanti Partnerségi Tanács és a Partnerség és Békéért folyamat a gyakorlati hangsúlyt egyaránt arra helyezik, hogy a szövetségesek és partner országok katonai erőit felkészítsék a zökkenőmentes együttműködésre.

A 18 nem-NATO hozzájáruló állam közül, melyek NATO-vezetésű műveletekben vesznek részt, 13 tagja az EAPC-nek. 9 EAPC-ország megközelítőleg 2300 katonát ad a NATO-vezette balkáni műveletekhez, illetve 9 Euró-atlanti Partnerségi Tanács tagország, kb. 780 katonát biztosít a Nemzetközi Biztonsági Segítségnyújtó Erők (ISAF) afganisztáni műveleteihez. A partnerek részt vesznek az Active Endeavour műveletben, amely a Földközi-tengeren hivatott a terrorfenyegetés ellen fellépni.

Az EAPC működésének egyik legsikeresebb aspektusa a Politikai-Katonai Keret (PMF) kidolgozása volt a hozzájáruló partnerek számára, hogy azok részt vehessenek az érintett szövetséges küldetésekkel kapcsolatos döntéshozó folyamatokban. Az Euró-atlanti Partnerségi Tanács, illetve a Politikai Koordinációs Csoport (PCG) a szövetségesek plusz a hozzájáruló országok formátumban ülésezik – ez a legsikeresebb megvalósulási formája a “Szövetségesek plusz “n” találkozóknak”.

A NATO-küldetésekhez hozzájáruló partnerek részt vesznek a műveleti tervek (OPLAN) és az időszaki műveleti áttekintések (PMR) kidolgozásában. Nagyon sok műveletben résztvevő partnerországok még nagyobb részvételt szeretnének maguknak a döntéshozó folyamat korai stádiumától kezdve, és a közelmúltban elért eredménynek tekinthető a katonai bizottság ülésein résztvevőknek kiterjesztése a hozzájáruló országokra.

2001. szeptember 11. megdöbbentő eseményeit követően az EAPC és a PfP keretet biztosítottak arra, hogy a résztvevő országok együttesen reagáljanak a terrorizmus fenyegetésére.

Az Euró-atlanti Partnerségi Tanács fejlődése tükrözi a szövetséges és partnerországok igényeit és kívánságait és egyértelmű útmutatást kapott a prágai, isztambuli és (legutóbbi) rigai csúcstalálkozókon az állam- és kormányfőktől.

A partnerek különösen aktív szerepet játszottak a prágai csúcstalálkozón elfogadott partnerségi dokumentum kidolgozásában. Sajnos a szövetségesek közötti nézeteltérések miatt az isztambuli és rigai csúcsok előtt kevesebb idő állt rendelkezésre konzultációkra. Kezdetektől fogva az EAPC-t úgy szánták, hogy az a szövetségesek valamint partnerek együttes álláspontját tükrözze. Ezen elv megvalósításához azonban folyamatos munkára van szükség – ebben nem mindig voltunk sikeresek.

A NATO-hoz a partnerségekért felelős főtitkár-helyettesként tértem vissza az isztambuli csúcstalálkozóra való felkészülés idejében. A csúcstalálkozó a kaukázusi és közép-ázsiai partnerekre koncentrált, és egyetértés született arról, hogy az egyes régiókba kihelyezett összekötő tiszteket nevezünk ki, akik segítenének azon partnereknek, akik földrajzilag távolabb vannak a NATO központjától. Ez egy különösen sikeres lépésnek bizonyult, a rezidens tisztek, akik sokszor a partner minisztériumokban kaptak irodát, jelentős mértékben elmélyítették a partnerek részvételét az EAPC- és PfP- programokban.

Ráadásul döntés született arról, hogy ezen két régióra külön megbízottat nevezzenek ki. Ezt a feladatot kaptam én, amelynek igyekeztem megfelelni azzal, hogy az egyes partnerországokban magas szintű politikai kapcsolatokat ápoltam ottani vezetőkkel.

Még fontosabb volt azon új eszközöknek a kifejlesztése, az EAPC alapdokumentumában foglalt mandátum alapján, amely lehetővé tette az egyes országoknak a közvetlen és egyedi politikai kapcsolatot ápoljanak a Szövetséggel. A PfP Tervezési és Felülvizsgálati Folyamatának (PARP) sikeres alkalmazásának volt köszönhető az aspiráns és egyéb partnerországok védelmi reformjainak nyújtott lendület. A PARP számos országnak segített modern, hatékony és demokratikusan elszámoltatható fegyveres erőt, illetve egyéb védelmi intézményt kiépíteni.

Az isztambuli csúcstalálkozó alkalmával a partnerországokat arra kérték fel, hogy közös célokat állapítsanak meg a NATO-val az Egyéni Partnerségi Akcióterveikben (IPAP). E tervek Az Észak-atlanti Tanács (NAC) által áttekintett IPAP a partnereknek ütemtervet is biztosít a NATO-val való aktív politikai dialógusra, és rendszeresen asztalhoz ülteti a partner minisztereket Brüsszelben, hogy biztonsági és egyéb kérdésekről tárgyaljanak. Öt EAPC országnak van működő IPAP-programja, és több ország megfontolás alá vetette ezen programok elfogadását.

A 2006. novemberi rigai csúcstalálkozó nyilatkozata megerősítette azt, hogy a NATO továbbra is nagyra értékeli a partnerségeket, és megerősítette a korábbi csúcstalálkozók által kijelölt irányokat. Ezek közé tartozik a prioritásokra való koncentráció, a műveletek és a NATO-partnerekkel való gyakorlati együttműködési képességének megerősítése, illetve a partnerekkel együttes folyamatos ellenőrzése az EAPC és PfP csatlakozás során tett kötelezettségvállalások teljesítésére és a vállalt értékek tiszteletben tartására nézve.
Az Euró-atlanti Partnerségi Tanács egyedi eszközt jelentett azon országok számára, akik nem szeretnének NATO tagságot abban, hogy hozzájárulhassanak az Euró-atlanti biztonsághoz anélkül, hogy saját egyedi kül- vagy biztonságpolitikájukat fel kéne adni


A rigai csúcstalálkozó jelentős lépés volt az EAPC fejlődésében és a partneri kapcsolatok alakulásában Délkelet-Európával azzal, hogy meghívta Bosznia-Hercegovinát, Montenegrót és Szerbiát a Tanácshoz, illetve a PfP-hez való csatlakozásra. A három ország jelenleg ezen struktúrákba való integráció folyamatában van.

Ennek a fejleménynek köszönhetően javultak a kapcsolatok ezen országokkal és lehetővé vált a régióval kapcsolatos átfogó és mindenkit érintő egyeztetés az Euró-atlanti Partnerségi Tanács tagjai között. A rigai csúcstalálkozón átadott meghívóval a NATO állam és kormányfői megerősítették, hogy fontosnak tartják az EAPC és PfP alapokirataiban megfogalmazott elveket. A NATO tagországok elvárják Szerbiától és Bosznia-Hercegovinától, hogy teljes mértékben együttműködjék a volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Büntetőtörvényszékkel (ICTY).

Az Euró-atlanti Partnerségi Tanács sikerének a legfontosabb eredménye az az, hogy modellértékűvé vált és eszközöket nyújtott a NATO partnerségei számára a mediterrán párbeszédben résztvevő országoknak, az Isztambuli Együttműködési Kezdeményezés (ICI) országaival, az öböl-menti országokkal és más országok egyre szélesedő körével, köztük Afganisztánnal, Pakisztánnal és Japánnal.

A 10. évfordulót ünnepelve jelentős teljesítményre tekinthetünk vissza. Az Euró-atlanti Partnerségi Tanács katalizátora volt a belföldi átalakulásnak, és a nemzetközi biztonsági együttműködésnek a korábbinál jóval magasabb szinten. A NATO mindig is támogatta ezt az erőfeszítést. Azonban az évek során az EAPC és a partnerségek is egyre jobban támogatják a NATO alaptevékenységét.

A jövőbe tekintve az Euró-atlanti Partnerségi Tanács a prágai, isztambuli és rigai csúcstalálkozókon meghatározott vonalak mentén fog fejlődni és a folyamat felülvizsgálata továbbra is biztosítja azt, hogy a partnerség megvalósítsa a teljes benne rejlő lehetőségek körét. A rugalmas konzultáció és gyakorlati együttműködés az országok prioritásai alapján létfontosságú ezen célkitűzés megvalósításához.

Az eljárásokat és programokat most már egyszerűsítik és egyre szélesebb körűen nyílttá teszik és az EAPC tagok egyre több időt tudnak arra fordítani, hogy az általuk fontosnak vélt kérdéseken gondolkozhassanak és azokat priorizálhassák. A szövetségeseknek azonban többet kell tenniük annak érdekében, hogy a mi EAPC-partnereink saját magukénak érezhessék a programot – úgy ahogy az abban az alapdokumentumban van foglalva, melynek 10. évfordulóját ünnepeljük.

Egy ilyen megközelítés aktív megvalósításának példája a 2007. januárjában rendezett PfP tervezési szimpózium sikere. Egyértelmű volt az EAPC nagykövetek és az EAPC Politikai Bizottságában résztvevő országok kötelezettségvállalása arra nézve, hogy e konzultációk gyakorlati értékét is növelni szeretnék. Végül, a júniusi EAPC biztonsági fórum napirendje is ezt tükrözte, amely alkalmat adott a résztvevőknek részletes eszmecserére a NATO-t és az EAPC-t érintő mostani biztonsági kihívásokról.

Az Euró-atlanti Partnerségi Tanács és a partnerségek folyamatos fejlődésének napirendje ambiciózus kell, hogy maradjon. Az elmúlt évtized a bizonyíték arra, hogy mit lehet elérni. Közös célunk – hogy erősítsük és kiterjesszük a békét és stabilitást – pedig megfelelő motivációt adhat.