Ugrás a NATO honlapjára
Ugrás a NATO Tükör honlapjára
      Legfrissebb szám: Tél 2003 Korábbi számok  |  Nyelv
Ugrás a NATO honlapjára
 Tartalom
 Előszó
 Összefoglalók
 Vita
 Életrajz
 Interjú
 Kiadványok
 Kiemelt téma
 Statisztikák
 Szerzők
 Linkek
 Következő szám
Ugrás a NATO Tükör honlapjára Kapcsolatfelvételi szerkesztő/Előfizetés Nyomtatóbarát változat


Életrajz

Jaap de Hoop Scheffer: A diplomáciai hosszútávfutó

Robert van de Roer írása Jaap de Hoop Scheffer-ről,a NATO új Főtitkáráról.


(© Nato)

Egy nap 2000-ben Jaap de Hoop Scheffer, a Holland Kereszténydemokraták (CDA) akkori vezetője számára széteső félben lévőnek tűnt a világ. “Olyan volt mintha legnagyobb gyermekem 20 évnyi taníttatása és nevelése veszett volna kárba” - emlékezik vissza.

Lánya, Caroline akkor mutatta be szüleinek új barátját Jimmy-t egy hágai vendéglőben. Fura, angolul beszélő férfi volt, fülbevalóval a fülében és hosszú hajjal. 1947-es születési dátumával egy évvel volt idősebb, mint De Hoop Scheffer, és a Karib-tengeren, valamilyen “Szerelemhajón” kereste megélhetését, mint előadó. Jimmy akkor asztrológiát tanult, hogy a hajón tenyérjósként folytathassa. Elmondta, hogy következő útjára, az akkor jogot tanuló Caroline-t is szeretné magával vinni. Jimmy házasodós fajtának tűnt, nem szégyellte, hogy már négyszer volt nős.

De Hoop Scheffer és felesége, Jeannine egyáltalán nem élvezték a történteket. Mégis igyekeztek úgy viselkedni, mintha semmi baj nem lett volna. Frusztrációjuk csak akkor robbant ki belőlük, amikor Jimmy és Caroline elmentek az asztaltól.

Jeannine: “Istenem, de szörnyű.”
Jaap: “Ki kell bírnunk, és holnap komolyan leülünk Caroline-nel beszélni.”
Jeannine: “Ez egyszerűen hihetetlen.”
Jaap: “Elfogadhatatlan.”
Jeannine: “Mekkora idióta fráter.”
Jaap: “Ez katasztrófa. Szörnyű egy ember és manipulálja a lányunkat.”


De Hoop Scheffer gyorsan mentő tervet dolgozott ki: Caroline legjobb barátnőjét fogja megkérni, hogy győzze meg lányát döntésének megváltoztatásáról.

A csúcspont néhány pillanattal később jött. Az egész történetet a Bananasplit, a Holland “Kandi Kamera” stábja találta ki, és beavatta terveibe Caroline-t. Ha gondosabban megvizsgáljuk a felvételt, úgycsak az látszik, hogy a De Hoop Scheffer egy kicsit ideges, bort kortyolgat és az orrát dörzsöli. Nem látszik azonban az arcán az a pánik, amit valójában érzett. Az egészet elrejtette az önuralom és az udvariasság.

“Ez egy nagyon jó reakció, olyan, ami kiválóan alkalmassá teszi őt arra, hogy a NATO főtitkára legyen,” mondja Niek Biegman, volt holland NATO-nagykövet, aki most a NATO Vezető Polgári Képviselője a volt Jugoszláv Macedón Tagköztársaságban.* “Amikor az agyában összeomlik a világ, ő még mindig képes talpon maradni. Ez nagyon fontos.” Biegman a 70-es években dolgozott együtt De Hoop Scheffer-rel a NATO-nál, és jól ismeri őt. “Jaap hamarosan újabb rossz híreket fog kapni a NATO-tagországokból. Ezekre azonnal kell majd reagálnia anélkül, hogy összeomlana.”

A Bananasplit-es átverés után másfél évvel De Hoop Scheffer valódi megrázkódtatáson ment keresztül. Egy párton belüli konfliktust követően arra kényszerült, hogy lemondjon a CDA vezetői tisztéről, és úgy tűnt, hogy a bukott holland politikusok sokasága mellett a feledés homályába merül. Miközben változatlan tisztelet övezte, úgy tekintettek rá, mint aki hűvös és távolságtartó, akinek nem sikerült meggyőznie a holland választókat és ezzel megfordítania a CDA sorsát.

Minden akadály ellenére visszatért, először mint külügyminiszter, hogy mostanra a NATO-főtitkáraként. E visszatéréséért még parlamenti ellenfelei is elismeréssel illetik. “Így visszatérni, azok után, hogy ekkora csapást mért rá a part, egy valóban hihetetlen teljesítmény,” mondja Bert Koenders, az ellenzéki PvdA szociáldemokrata part külügyi szóvivője és De Hoop Scheffer Irak-politikájának bevallott kritikusa. “Bírja a pofonokat. Kemény ember. Abszolút nem puhány.”

Barátja és futópartnere, a holland külügyminisztérium legmagasabb beosztású köztisztviselője, Frank Majoor azt mondja: “Jaap hihetetlen önfegyelemmel reagált a CDA-beli bukására. Személyesen nagyon bántotta, de azt igyekezett eltitkolni a külvilág elől. Jaap nem az a fajta ember, aki megmutatja érzéseit.”

Egy olyan sokat tapasztalt diplomata úgy viselkedik, mint ő. Mostanra elérte a diplomáciai ranglétra csúcsát, amelynek legalsó fokára még nagyon fiatalon kapaszkodott fel.

Jakob Gijsbert de Hoop Scheffer 1948-ban született Amszterdamban, katolikus édesanya és egy a katolicizmusra áttért, a Tőzsdei Alkuszok Szövetségének főtitkáraként dolgozó édesapa gyermekeként. A leideni Egyetem joghallgatójaként a nemzetközi kapcsolatok lett a szabadon választható tantárgya, aminek keretében több hallgatói vitát is szervezett. Szakdolgozatának témája az Egyesült Államok II. világháború utáni európai jelenléte volt. E kérdések jobban foglalkoztatták őt, mint a 60-as, 70-es évek diák megmozdulásai, amelyekre úgy tűnik, ügyet sem vetett.

De Hoop Scheffer külügyi érdeklődését részben nagybátyja és “druszája” inspirálta, aki karrierdiplomataként az 1980-as években Hollandia NATO-nagyköveteként szolgált. A légierőnél letöltött sorkatonai szolgálatát követően tartalékos tisztnek jelentkezett. De Hoop Scheffer a Külügyminisztérium Tájékoztatási Osztályán kezdett el dolgozni, mint gyakornok. 1975-ben elvégezte a kezdő diplomaták számára szervezett egy éves tanfolyamot.

Az egyik gyakorlati foglalkozáson az ifjú diplomaták az Észak-atlanti Tanács működését modellezték. “Én voltam Németország”, emlékszik vissza De Hoop Scheffer. Tanfolyam társait lenyűgözte “tényismerete” és “koncentrált viselkedése”, mondja Ed Kronenburg, aki akkor osztálytársa volt, most pedig a NATO-ban irodavezetője és bizalmasa. “Már akkor is atlantista volt. Munkaorientált volt, és kevéssé az érzelmek által vezérelt, aki bizonyságot tett a diplomáciai karrier iránti elkötelezettségéről és a benne rejlő lehetőségekről.” mondja Kronenburg. Egy másik akkori osztálytárs, ma vezető tisztségviselő Hágában, aki neve elhallgatását kérte, így fogalmaz: “Jaap az osztály elsők közé tartozott és sokkal jobban felkészült volt a külügyi szolgálatra, mint mi.”

Akkor mi motiválja? “Legyen az Afrika vagy Irak, mindig az emberek megsegítéséről szól minden,” mondja De Hoop Scheffer. “A béke, stabilitás és a jólét képezik az alapját bármilyen külpolitikának. Nem szabad azonban állandóan a misszionárius szerepét játszani, mert az úgy nem működik. Racionálisnak kell tudni maradni.”

A diplomáciai felkészítő tanfolyamot követően, De Hoop Scheffer 1976-ban két évig Hollandia ghánai nagykövetségén szolgált két évig, Felesége, Jeaninne, akit egy diákrendezvényen ismert meg Leidenben, ahol Jeannine francia szakra járt, már elkísérte e kiküldetésre. Kapcsolatuk, ahogy mondja, “szerelem volt első látásra”, és azóta is “rendkívül szoros”.

Az első diplomáciai trauma röviddel azután érte, hogy elfoglalta állomáshelyét Akkrában. “Úgy éreztem magam, mint egy mini-Kissinger,” emlékszik vissza De Hoop Scheffer. “Hamarosan azonban rájöttem, hogy titkárként nem voltam más, mint a nagykövet kifutófiúja. Egy este a nagykövetasszony felhívott, hogy elromlott a légkondicionáló a rezidenciáján, miközben ő vacsorát ad 24 vendégének és kérte, hogy nézzem meg. Végül sikerült teljes áramszünetet okoznom, a vacsora pedig teljes sötétségben folytatódott.”

Egyéb feladatai mellett, az ifjú De Hoop Scheffer cserélte az olajat a követség hivatali autóiban, kergetett el iguanákát a nagykövet kertjéből és végezte a követség rovarmentesítését. Azért szakított időt arra is, hogy néha squasholjon az akkor még hadnagyként szolgáló Jerry Rawlings-szal, aki később Ghána elnöke lett. Az ott töltött években alakult ki benne “az Afrika iránt érzett szerelem”. “Sokszor sírni tudnék, ha hallom, hogy a kontinens az ott elkövetett tömeggyilkosságok és éhínség miatt kerül be a hírekbe.” mondta később.

1977 és 1980 között De Hoop Scheffer Hollandia NATO-misszióján dolgozott Brüsszelben. Akkori kollégája, Niek Biegman “okos, gyorsan és keményen dolgozó diplomataként” emlékszik rá. Biegman kiváló kabarettistaként is megismerte. “Sokat énekeltünk kollégák búcsúestjein” mondja Biegman. “Jaap kreatív, játékos ember, aki nagyon jó kabaré előadói hanggal van megáldva. Saját szövegeket ír. Már ismert dalok zenéjére.”

De Hoop Scheffer “általában jazz-klasszikusokat szeret, mint Cole Porter”. “Kottát nem tudok olvasni, de régen egy énekkarban énekeltem.” Mondja. Kupléi később hagyománnyá váltak CDA rendezvényeken is.

Az egyik, azóta is sokat emlegetett De Hoop Scheffer-előadásra 1985-ben az új külügyminisztériumi épület megnyitóján került sor Hágában. Ott énekelte a “Henry, a lektor” című dalt. A célpont az egyik vezető beosztású külügyi tisztviselő volt, aki arról volt híres, hogy négyszer-ötször volt képes anyagokat visszaküldeni a beosztottainak, tele vastag piros tollas törlésekkel. “A közönség hangosan hahotázott,” emlékszik vissza Biegman. “Kivéve Henry-t, aki láthatóan dühös volt és sok éven keresztül azt gondolta, hogy valaki más írta a szöveget. Erre Jaap még ma is sokszor mosolyogva gondol vissza.”

“Jaap képes dolgokról nagyon komolyan és intenzíven tárgyalni, de ugyanakkor képes azt nagyon nyugodtan előadni,” mondja egy névtelenségbe burkolódzó vezető tisztségviselő De Hoop Scheffer stílusáról. “Könnyen megtalálja a kontextust és látja meg valaminek a nevetséges jellegét. Természetesen az embernek ebben a szakmában képesnek kell lennie egy kicsit nevetni is.”

A diplomáciai ceremóniáknak meg van a maguk színházi jellege, De Hoop Scheffer pedig rendelkezik az ehhez szükséges bizonyos fokú “színészi képességekkel”. A NATO-nál töltött éveiből kollégái még mindig emlékeznek arra, ahogy utánozni tudta a Szövetség színesebb egyéniségeit, köztük egy különösen mogorva nagykövetet, illetve egy rendkívül öntelt grófot.

Biegman szemtanúja volt De Hoop Scheffer első politikai ütközeteinek. Mindketten tagjai voltak egy kis D66 nevű sejtnek. Egy holland politikai pártnak, amely akkoriban a “népszerű baloldalt” képviselte. De Hoop Scheffer szerint “Sokat volt napirenden a külpolitika, Akkoriban a cirkáló rakétákról szólt az élet. Én támogattam a telepítésüket.” A D66 viszont nem.

Néhány évvel később De Hoop Scheffer átállt a kereszténydemokratákhoz. Időközben, két lánya, Caroline és Stephanie születése kapcsán gyakorló kereszténnyé vált. “Szerettem volna, hogy a lányaim hívők legyenek. Szerettem volna nekik valamit adni a szellemiségből is.” mondja.

A tavaly decemberi Brüsszelbe való költözés előtt, De Hoop Scheffer a hágai Paschalis Baylon hitközség eukarisztikus pásztoraként is dolgozott. Ministrált, felolvasott, előmondta az imákat és segített az Úrvacsora osztásában. „Isten számomra a bizalmat jelképezi. Meg vagyok győződve arról. Hogy van élet az élet után. Nem tudom, hogy milyen lehet, de a harmóniával azonosítom.” Mondta a holland de Volksrant újságnak 1997-ben. A Trouw nevű újságnak azt mondta, hogy a Biblia csodálatos fejezetei, melyeket a templomban felolvas, nem mindig adják meg a választ: „Ugyanakkor meg az jut eszembe, hogy akkor mi van Srebrenicával vagy Ruandával? Erre nincs válaszom, Jó lenne, ha Isten közbe tudna lépni, amikor valamilyen véres konfliktus fenyeget. De ez nem történik meg.”

De Hoop Scheffer 1980-ban lett a holland külügyminiszter személyi titkára és egymás után négy miniszternek is dolgozott: Chris van der Klaauw, Max van der Stoel, Dries van Agt és Hans van den Broek. Egy alkalommal De Hoop Scheffer segített Van der Stoel miniszternek, amikor az kezét törte egy úszás során Angolában. Luandából egy brüsszeli NATO-megbeszélésre kellet eljutniuk. A hó miatt azonban a kormánygép Rotterdamban kényszerült leszállni. Van der Stoel ragaszkodott hozzá, hogy vonattal menjen el Brüsszelbe. “Ott álltunk nyári ruhában, egy peronon Rotterdamban. Lehetett látni, hogy az emberek azt gondolják: mit csinál itt ez az idióta külügyminiszter, meg az a másik ember vele?”

Van den Broek úgy érezte, hogy “árnyékként követett, beosztotta az időmet és betekintett az irataimba”. És még egy csomó mindent csinált. Egy ománi út alkalmával például nem érkeztek meg a bőröndök. Akkor este Van den Broekot a a jordán koronaherceg hívta meg vacsorára. De Hoop Scheffer lement a szálloda alagsorába és megkérdezte a pincéreket, hogy hol tartják a munkaruhájukat. Egyesével átnézte őket és végül talált egy felszolgálói szmokingot a főnökének, még akkor is, ha az ujja messze túl rövid volt a hórihorgas Van den Broek-nak.

“Jaap nagyon taktikus és udvarias ember,” mondja Van den Broek. “Hihetetlen volt, ahogy megnyugtatta az embereket, hogy igen szólt a miniszternek, pedig a naptár tele volt.”

Visszatekintve arra az időszakra, De Hoop Scheffer egyszer elmondta: “Nagyon jó, ha csendesen lehet működni a hatalom kulisszái mögött. Az döbbentett meg, hogy milyen egyszerű és botcsinálta módón folyik a döntéshozatal. Óriási élmény például másfél órán keresztül jegyzetelni a szovjet külügyminiszterrel, Andrej Gromikóval folytatott tárgyaláson. Ilyen élmények nélkül nem léptem volna a politikai pályára.”

De Hoop Scheffer 1986-ban lett parlamenti képviselő Van den Broek, Van Agt és mások támogatásával, azzal a „titkos álommal”, hogy egy napon majd ő is miniszter legyen. A kezdetektől fogva a külügyekre koncentrált és a CDA jobbszárnyán pozícionálta magát.

Az 1990-es évek elejétől fogva néhány éles parlamenti vitát követően nőtt a politikai profilja a kormányzó párton belül. Egyszer élesen összeütközött Jan Pronk fejlesztési miniszterrel, aki a CDA szociáldemokrata PvdA koalíciós partnerpárt tagja volt. Azzal vádolta Pronkot, hogy az általa megfogalmazott éles kritika az emberi jogok indonéziai megsértésével kapcsolatban aláaknázza Van den Broek külügyminszter diszkrét diplomáciai lépéseit. Végül Pronknak kellett visszakoznia.

Ugyan abban az évben De Hoop Scheffer azzal került a figyelem középpontjába, hogy a nyári szünetet tartó parlamentet összehívta, hogy felhívja a figyelmet a volt Jugoszláviában eszkalálódó háborúra és a fogva tartott és megkínzott boszniai muzulmánokról közölt televíziós tudósításokra. Egyszer az amszterdami Schipol-repülőtér határőrizeti rendszerének hibáira úgy hívta fel a figyelmet, hogy a parlamentben elővett olyan mágneses belépő kártyákat, melyeket a repülőtéri szemetesből szedett ki.

Amikor 1993-ban Van den Broek európai biztos lett, úgy számították, hogy De Hoop Scheffer lesz az utódja. Mégsem őt választották. És a csalódások sorozata folytatódott. 1994-ben elbukta a CDA vezető posztja iránti küzdelmet, igaz később azt követően, hogy a CDA 20 helyet veszített a választásokon, ő lett a párt alelnöke. “Vigyáznom kell arra, hogy ne mindig én legyek a sokat ígérő új fiú,” mondta 1995-ben.

Három évvel később, amikor már a CDA vezetője volt, nem tudta megakadályozni a választási vereséget. 1998 májusában a CDA további 5 helyet veszített vezetése alatt. Egyszeriben De Hoop Scheffer egy ellenzéki párt élén találta magát. Nem olyan szerep volt ez, amiben jól érezte volna magát, mondták parlamenti megfigyelők. A visszatérő kritikák kihangsúlyozták a korlátozott ismereteit pénzügyi és társadalmi, gazdasági kérdésekben valamint a tökéletesnél rosszabb időzítési érzéket parlamenti vitákban.

Vajon De Hoop Scheffer megfelelő ember volt arra, hogy egy széles néppártot válság idejében vezessen? Nem volt inkább diplomata, mint politikus? Inkább a dolgokat elsimító ember, mint a nagy ötletek kimunkálója?

Van den Broek, aki sok szempontból támogatója volt azt mondja: “A CDA vezetőjeként Jaap nem tudott igazán kibontakozni. Hajszoltnak tűnt. Nem tudta a kereszténydemokrata értékeket megfelelő ideológiai elkötelezettséggel közvetíteni. Sokkal inkább a pragmatizmus vezérli, mint az ideológia. Ezt csak azért tudom, mert velem is így volt.”

De Hoop Scheffer a mai napig látható nehézséggel beszél erről az időszakról. “Azok nagyon nehéz évek voltak a CDA számára. Dúlt a válság a párton belül. Gyakorlatilag leírtak bennünket. Én nem vagyok misszionárius típus. Hagyom, hogy győzedelmeskedjen a racionális érvelés.”

2001 szeptemberében a párt elnökével, Marnix van Rij-jel keveredett vitába és lemondásra kényszerült azt követően, hogy elveszítette a CDA intéző bizottságának bizalmát, amire úgy emlékezik vissza mint „a lelkemen ejtett seb”. Még a legrosszabb pillanatokban is megőrizte méltóságát. “Jaap nem mutatott heves reakciókat, mindent megtartott magának,” mondja Van den Broek. “Tudta, hogy a politikában is igaz az, hogy egyszer nagyon magasan, egyszer pedig nagyon mélyen találhatja magát az ember,” mondja egy az inkognitóját megőrizni kívánó magas beosztású hágai tisztviselő.

Tíz hónappal később, 2002. júliusában, De Hoop Scheffer külügyminiszterként tért vissza a politika színpadára. A holland politikai tájkép átalakulása segítette ebben, ami Pim Fortuyn meggyilkolása után következett be. A populista politikus hiányában a CDA jól szerepelt a májusi választásokon az új vezető, Jan Peter Balkenende elnöksége mellett. A kormány alakításakor Balkenende miniszterelnök megjutalmazta De Hoop Scheffer-t azért a hűségért, amit bukása után mutatott a párt iránt.

Visszatérve a „saját” minisztériumába, De Hoop Scheffer úgy élt, mint ha a vízben. “Virágzó korát élte,” mondja Van den Broek. “Jobb volt miniszternek,mint parlamenti képviselőnek.” Barátja, Frank Majoor is egyetért: “Vitathatatlan, hogy jobban érezte magát a bőrében miniszterként, mint a CDA elnöki posztján. Nagyon szívesen folytatta volna a munkáját, mint miniszter. Egy névtelenségbe burkolódzó tisztviselő szerint, De Hoop Scheffer sorsa mint a CDA vezetője, nevelő hatással bírt: “Ki rendelkezhet ennyi tapasztalattal, mint miniszter? A CDA kapcsán elviselt trauma hihetetlen kitartással vértezte őt fel.”

Külügyminiszterként De Hoop Scheffer sokat csatázott Koenders-el, aki az ellenzéki PvdA külügyi szóvivője volt. Koenders úgy beszél róla, mint aki “jó miniszter, hihetetlen tárgyi tudással” azonban kétli, hogy rendelkezik azzal a “stratégiai jövőbelátással, amivel új és egyértelmű identitást adhatna a NATO-nak”. “Robotpilóta üzemmódban működő atlantista ő. Irak kapcsán az amerikai vonalat és az opportunista megközelítést választotta.” Koenders szerint De Hoop Scheffer nem jól játszotta a „hídépítő” szerepét, mert „odamondott” Franciaországnak és Németországnak”.

De Hoop Scheffer elutasítja ezt a kritikát és nincsenek miatti álmatlan éjszakái. “Ha ez igaz lenne, akkor most nem lennék itt Brüsszelben,’’ mondja nevetve.

Sokan azon a véleményen vannak, hogy De Hoop Scheffer az iraki válság alatt veszélyes egyensúlyozást folytatott Európa és Amerika között, és ennek köszönheti a NATO megbízást. Úgy támogatta az amerikaiakat és a briteket, hogy közben nem idegenítette el a franciákat és a németeket, mondják elemzők. Így Hága úgy támogatta politikailag az Egyesült Államokat, hogy közben nem biztosított katonai segítséget. Ezen túlmenően Hollandia nem írta alá a sok vihart kavart „nyolcak” levelét, amely megerősítette az USA iránti támogatásukat. Washington mégis üdvözölte, hogy Hollandia kész volt a háború előtt Patriot rakétákat telepíteni Törökországba.

2003. június 2-án a madridi NATO miniszteri találkozó kapcsán, kevesebb, mint 11 hónappal De Hoop Scheffer külügyminiszteri kinevezését követően, az akkori NATO-főtitkár, Lord George Robertson azt mondta, neki, hogy ő kell, hogy legyen az utóda. “Miért én?” válaszolta vonakodva De Hoop Scheffer. “Most neveztek ki miniszternek és imádom a munkámat. 2004 második felében mi leszünk az EU soros elnöke. Hadd fejezzem be a munkámat.”

“Úgy gondoljuk, hogy Te vagy a jó,” folytatta Lord Robertson. “Tekintélyed van, mint miniszter a kollégáid között. Európai vagy. Atlantista, akit vonzanak az európai eszmék.” Másnap a francia külügyminiszter Dominique de Villepin így üdvözölte a terembe belépő De Hoop Scheffer-t: “Bonjour, Monsieur le Secrétaire Général.” ‘‘Dominique, tu rigoles [te szórakozol velem] válaszolta De Hoop Scheffer.”

Tudta azonban, hogy a neve benne van a kalapban. Kapcsolata De Villepin-nel De Hoop Scheffer szavai szerint “nagyon jó” volt az iraki válság ellenére is. Előnyére vált, hogy tudott franciául – csakúgy, mint felesége, aki franciatanár – és a tavalyi párizsi látogatásán tökéletes franciasággal beszélt a sajtótájékoztatón. De Hoop Scheffer jelöltségének nemzetközi támogatása egyre nőtt, különösen azután, hogy ő lett az USA által támogatott jelölt a színfalak mögött. Függetlenül attól, hogy milyen jól érezte magát, mint külügyminiszter, nem tudott nemet mondani a NATO állásra.

A Szövetség új főtitkáráról sokszor mondják, hogy két lábbal a földön jár. Első heteiben sokszor látták a NATO központ kávézójában, ugyanúgy ahogy korábban a holland Külügyminisztérium menzáján ebédelt a többiekkel régebben, ha az ideje engedte. Állítása szerint „ez ugyanígy lesz a NATO-ban is.”

Ha gondolkodni akar, akkor futni megy. Több mint 30 éve, a vasárnapi mise után futni megy barátjával Frank Majoor-ral a hágai dűnék között. Új személyes rekordja 15 kilométeren egy óra és tizenhét perc. Kevés nemzetközileg ismert politikus illetve testőre van, aki tartani tudja ezt a tempót. Az utóbbiak egyébként biciklivel követik, ha futni megy Brüsszelben. Figyelembe véve a sok feladatot, ami előtte áll, mint az új NATO-küldetés Afganisztánban és talán Irakban, De Hoop Scheffer-nek szüksége lesz a kitartásra és az akaratára.


Robert van de Roer az NRC Handelsblad,a vezető holland napilap diplomáciai rovatvezetője, aki több mint egy évtizede tudósít NATO- és nemzetközi ügyekben. Kétszer nyerte el az ENSZ Tudósítói Szervezetének díját.

...vissza az elejére...

* Törökország a Macedón Köztársaságot alkotmányos nevén ismeri el.