Ugrás a NATO honlapjára
Ugrás a NATO Tükör honlapjára
      Legfrissebb szám: Nyár 2005 Korábbi számok  |  Nyelv
Ugrás a NATO honlapjára
 Tartalom
 Előszó
 Összefoglalók
 Vita
 Történelem
 Elemzés
 Kiemelt téma
 Kiadványok
 Katonai ügyek
 Szerzők
 Irodalomjegyzék
 Linkek
 Következő szám
Ugrás a NATO Tükör honlapjára Kapcsolatfelvételi szerkesztő/Előfizetés Nyomtatóbarát változat

Küldje el ezt a cikket egy barátjának

A nyelvi interoperabilitás növelése


Vissza az iskolába: Látogatók lenyűgözve állnak az
észtországi Tartuban működő Balti Védelmi
Kollégiumban (© Balti Védelmi Kollégium)

Mark Crossey megvizsgálja a NATO nyelvi irányelveinek fontosságát, és hatását az interoperabilitásra, a közép- és kelet-európai országok tapasztalatai alapján.

A hidegháború vége óta az idegennyelv-oktatás –főképp az angol, a de facto operatív nyelv, tanulása - egyre fontosabbá válik a fegyveres erők számára. Ez különösen fontos a NATO esetében, egyrészt a NATO által vezetett béketámogató műveletek számának állandó növekedése, másrészt a Szövetség bővítése és a partnerségi tevékenységek miatt. A nyelvtanítás - mind a szövetségeseknél, mind a partnerországokban - elsősorban nemzeti feladat. Azonban a nyelvoktatás a NATO egészének érdeke, hiszen a nyelvi interoperabilitás ugyanannyira elengedhetetlen ahhoz, az országok hatékony részvételének biztosításához a NATO-küldetésekben és szélesebben vett szövetséges tevékenységekben, mint az interoperabilitás bármely más formája.

Miközben a Szövetség minden fegyveres erejének katonája hasznát látja a nyelvoktatásnak, a Varsói Szerződés országaiban kiváltképp nagy az igény erre, mert itt az emberek és katonák számára történetileg nem adatottak meg ugyanazok a lehetőségek az angol nyelv tanulására és gyakorlására, mint Nyugat Európában. Ebből fakadóan, az olyan intézmények, mint az Egyesült Államok Katonai Nyelvi Intézete, és sajátom ,a British Council - a Békefenntartó Angol Projekten keresztül - az 1990-es évek közepe óta azért fáradozik, hogy javítsa az angol nyelvtudást a jövőbeni tagállamokban és a partnerországokban.

A kihívások, amelyekkel ezek az intézmények találkoztak Közép és Kelet Európában a legtöbb ezen országokból származó katona alacsony nyelvi alapszintjéből származik. A helyzetet nehezíti a “súlyosabb felső réteg” hozzáállás is, amely a szovjet időszak katonai filozófiájának öröksége, mely szerint a befektetés a rangidős tisztekre összpontosít, a tiszthelyettesek rovására.

Érthető okok miatt a védelmi minisztériumok kiképző osztályai számára nehéznek bizonyult megváltoztatni ezt a gondolkodásmódot, olyan szédületes tempóval, mint amilyet a NATO megkövetelt. Ebből eredően a karrierjük magas szintjén levő egyénektől elvárták, hogy teljesen új és bonyolult tudást sajátítsanak el irreálisan rövid idő alatt. Többeket hosszú és drága nyelvi képzésre küldtek, némelyik akár 2 éves is lehetett, távol hivataluktól. Azonban koruk miatt a folyamat lassú volt, és csalódottságot okozott a szponzorok számára. Mi több, a nyelvvizsga rendszer ezekben az országokban politikai problémákhoz vezetett. Míg a “régi időkben” a nyelvvizsga, főként a rangidős tisztek számára, szinte formalitás volt csupán, az eljárás mostanra szigorúbbá vált. Több esetben a rangidős tábornokokat azért jelentették be a szabványosított NATO angol nyelvi vizsgára, az úgynevezett STANAG-ra, hogy megbukjanak.

Hogy igazságosak legyünk, el kell mondani, hogy számos rangidős tiszt rendkívüli fejlődést mutatott az angol nyelv területén, közülük némelyikből azóta vezérkari főnök lett. Mindazonáltal visszatekintve a rangidős tiszteknek biztosított nyelvoktatás, az ezzel egyidejűleg végbemenő nagymértékű létszámcsökkentés miatt kétszeresen is ellentétes eredményt hozott. Valóban, mivel a tisztikar a Varsói Szerződés hadseregeinél aránytalanul nagy volt, sokan azok közül, akik részt vettek a nyelvoktatásban, a tanfolyamot követően leépítésre kerültek.

Más problémák is felmerültek. Némely esetben a pozíciókhoz szükséges idegen nyelvismereti követelményeket kellő kutatás nélkül határozták meg. Ez olyan gondot okozott, hogy magas szintű pozíciókat szegényes nyelvtudású rangidős tisztek töltöttek be vagy fordítva, nehézségek adódtak az irreálisan magas nyelvtudáshoz kötött pozíciók betöltésében. Emellett ez közvetlenül hozzájárult több csatlakozó ország személyzeti állományának demoralizációjához és károsodásához.

Egy további akadály a “szakmai” szintű idegen nyelvtudás értelmezésbeli különbsége. Ezt súlyosbítja a nyelvvizsgákban fellelhető kulturális különbség, ami nagyon nehézkessé teszi a megegyezést abban, hogy kinek a nyelvtudása “elég jó” egy bizonyos pozícióra, ezt tovább rontja egynéhány sztereotípia, némely országról, akikről úgy hírlik alacsonyabb szintű nyelvtudással rendelkező jelölteket állítanak. Ezt tovább nehezíti az, hogy bizonyos országokban évekkel korábban kibocsátott bizonyítványokra hagyatkoznak, inkább, mint hogy közvetlenül a kiküldetés előtti vizsgáztatassanak. Néhány partnerországban hiány van hozzáértő nyelvtanárból is, ami általában a jobban képzett emberek vonzásához szükséges forrás szűkösségéből származik.

Béketámogató műveletek

A hatékony kommunikáció szükségessége a legnagyobb a béketámogató küldetések során, ahol is a nyelvi félreértés hibákhoz vezethet, ami a legrosszabb esetben veszteségeket jelenthet. Mostanáig a nyelvi nehézségek hozzájárultak katonák zavarba ejtő, sőt veszélyes helyzetbe kerüléséhez, de eddig áldozatokat nem okoztak. Ez azonban nem adhat okot az elégedettségre.

Miközben a béketámogató műveletekben bevetés alatt álló csapatok nyelvtudása általában elégséges a felmerülő feladatok ellátásához, sok ország szólt nehézségekről a megfelelő nyelvi szakértelemhez való hozzájárulásban, amely a működés maximális hatékonyságához szükséges. A helyzet komolyabb azokban a béketámogató műveletekben, ahol az emberek nagy részét olyan rangidős tisztek alkotják, akik nehezen birkóztak meg az angol nyelvvel. Mi több, azokban az esetekben, amelyekben a rangidős tiszteknek nehézséget okoz az angol nyelven való munka, a helyzet általában sokkal rosszabb az alacsonyabb szinteken, ahol a tiszthelyettesek egy része semmilyen formális angol nyelvoktatásban nem vett részt.

Egy újabb nehézség, ami gyakori a béketámogató küldetésekben résztvevő nem angol anyanyelvűek számára, az angol anyanyelvű kollégák erős regionális akcentusának megértéséből ered. Valóban többen jelentették, hogy nehezebb megérteni az angol anyanyelvűeket, mint a nem-anyanyelvűeket, arra panaszkodva, hogy az angol anyanyelvűeket sohasem tanítják akcentusuk módosítására a nem-anyanyelvű társaikkal való beszélgetések során. Más szavakkal szólva, az angol anyanyelvűek csak ritkán veszik észre, hogy a béketámogató küldetésekben használt nyelv a nemzetközi angol, és nem ennek az általuk használt verziója.

A Békefenntartó Angol Projektjének részeként a British Council kutatást végzett a különböző NATO-főhadiszállásokra helyezett emberek körében. Mivel a résztvevők száma nagyon alacsony, az eredmények semmiképp nem mondhatóak döntőnek, csak tapasztalatok szerzésére használhatóak. Mindazonáltal azt jelzik, hogy a nem angol anyanyelvű tagokból álló delegációk feltételezett hiányos nyelvtudásuk miatt, hátrányos helyzetben vannak.

A hatékony kommunikáció szükségessége a legnagyobb a béketámogató küldetések során, ahol is a nyelvi félreértés veszteségekhez vezethet.

A hátrány különféle módon jelenik meg. Néhány esetben, amikor fontos feladatok megoldására állítanak fel munkacsoportokat, vagy amikor bonyolult megbízatásra jelölnek ki személyeket, az angol anyanyelvűek előnyt élveznek. Más esetekben a rangidős nem-anyanyelvű tisztviselő továbbad alacsonyabb minőségű angol nyelvű munkát, amelyet a delegáció alárendelt tagja készített, anélkül, hogy megértené, és ezzel rontja a nem-anyanyelvűek megítélését az anyanyelvűek szemében. Az angol anyanyelvűek, nyelvi okok miatt, irodai kontaktszemélyeként is preferenciát élveznek, akaratlanul a “kulturális diszkrimináció” benyomását keltve, és aláásva a nem angol anyanyelvűek önértékelését. A helyzet politikai hatásai jól láthatóak. Az angol nyelv területén észlelt gyengeségek közvetlenül csökkentik a nemzeti delegációk befolyását.

A nyilvánvaló nyelvi deficit egyik oka a kiküldetés előtt oktatott nyelv relevanciájának hiánya. Például több katonai angol tanfolyam is egy bizonyos angol nyelv típusra helyezi a hangsúlyt, legyen az “standard amerikai angol” vagy “standard brit angol”, a valóság az, hogy a legtöbb kiküldetésében a munkát más nem angol anyanyelvűekkel kapcsolatban végzik. Ez a nyelv csakugyan más, és pontatlanul “nemzetközi szakmai angolnak” nevezhetnénk.

Egy újabb példája a tanterem és a célnyelv között különbségre némely ország kitartó hajlama az angol elméleti tanítására. Ez különlegesen gyakori, amikor írásról van szó. A British Council kutatása kimutatta, hogy például a NATO Európai Főparancsnokságán (SHAPE) az írott anyagok olyan rövid szövegekből állnak, mint feljegyzések, jegyzetek, és rövid email üzenetek. Ennek ellenére volt olyan nyelvtanfolyam, amelyen a diákok megbuktak azért, mert nem voltak képesek részletes és hosszú esszéket alkotni. Néha a “katonai angol” tartalmának értelmezései is problematikusnak tűnnek. Bár a SHAPE által használt nyelvi követelmények nagyon hasonlónak tűnnek ahhoz, amit hagyományosan “üzleti angolnak” definiálnak, azaz rövid levelek írása, telefonbeszélgetések, találkozók szervezése, a tanfolyamok szerkezetében ez a valóság sokszor nem tükröződik megfelelően. Bár a helyzet mostanában javul, hála az alapos kutatást követően kialakított katonai angol tankönyvek megjelenésének, bizonyos területeken a “katonai angol” tartalmának sztereotip értelmezése továbbra is fennmarad.

Haladás

Miközben a nyelvi irányelvek témája sokként érte a védelmi minisztériumokat, mégis rövid idő alatt sokat elértek ezen a területen. Ez főként annak köszönhető, hogy a nyelvtanulást a NATO-integrációban minden csatlakozó országban létfontosságúnak ítélték, és ennek megfelelően prioritásként kezelték. Így az évek során folyamatos fejlődés figyelhető meg mind az angoloktatásban, mind a katonák nyelvtudásában. Néhány országban felettébb hatékony nyelvoktatási struktúrákat alakítottak ki, amelyek most már jól el vannak látva forrásokkal, és vezetőkké váltak a katonai tanfolyamok és oktatási standardok terén. Így például az észtországi Tartuban található Baltic Defence College-ba vagy a gdyniai Lengyel Tengerészeti Akadémiára látogatók le lettek nyűgözve. Sőt, a NATO által működtetett katonai angol tanfolyam, mint ahogy a British Council Békefenntartók Angol Projektje látott már oktatókat, olyan országokból, mint Litvánia, akik svéd és francia katonákat oktattak. Valóban, ahol az új tagállamok problémái továbbra is fennmaradnak, az általánosabb és mélyebb nehézségeket jeleznek, amelyek a Varsói Szerződés katonai kultúrájáról, a NATO-stílusúra való átállásból erednek.

A katonai idegen nyelvtanulás terén végzett legtöbb kutatás a NATO-hoz csatlakozó és a PfP-országokra összpontosít. Azonban nincs éles különbség a “Kelet és Nyugat” között ezen a területen, és a régebbi szövetségesek közül is jeleznek nehézségeket a megfelelő képességgel rendelkező katonák nemzetközi feladatokra való kiválasztása, kiképzése, megtartása terén. Ennek eredményeképp többet kell tenni, ahhoz hogy az interoperabilitásnak nyelvi alapja hatékony valósággá váljon, ellentétben a NATO beosztásokra és béketámogató műveletekre való felkészüléshez találomra csatolt programokkal.

A nyelvi interoperabilitás fontosságának ellenére kevés, a teljes NATO-t felölelő kutatást végeztek a küldetéseken használt tényleges nyelv és a jelenlegi hiányosságok terén. Miközben a témának nyilvánvalóan vannak érzékeny pontjai, nem segít az a hozzáállás, miszerint a területet nem lehet vizsgálni, mert “politikai” vagy “kulturális” természetű. Jól láthatóan az egyes országok különbözőképpen képesek megoldani nyelvi problémáikat történelmi, kulturális, pénzügyi, esetlegesen földrajzi okok miatt. De a problémákkal szembe kell nézni, mert közvetlen hatással vannak az egyes nemzetek befolyására a Szövetségen és/vagy a békepartnerségi programon belül, és így a szervezet politikai profiljára is.

Az egyes országok sok munkát fektettek a nyelvvizsga rendszerek standardizálásába, olyan ügynökségek segítségével, mint a Katonai Nyelvi Intézet, a British Council Békefenntartó Angol Nyelvi Projekt, és a NATO nyelvi irányelveket megállapító testülete, a Nemzetközi Nyelvi Együttműködés Irodája. Mi több, sokat lehet tanulni az új szövetségesek, a csatlakozó országok és a PfP-tagok tapasztalataiból. Például nyelvi tesztelő csoportok Örményországban, Azerbajdzsánban és Grúziában, a Kaukázusban együttműködve próbálták ki a nyelvvizsgákat a többi országban, emellett, a NATO STANAG alapján kidolgozták az angol nyelv, és a tanítani kívánt nyelv típusának közös értelmezését. Ezek az országok azt is megértették, hogy a nemzetközi állásokra jelentkezőket közvetlenül beiktatás előtt kell ellenőrizni, és nem évekkel korábban kibocsátott bizonyítványokra hagyatkozni.

A védelmi minisztériumok nagy érdeklődést fektetnek annak biztosításába, hogy azok az általuk támogatott katonák, akik az országot képviselik a Szövetség testületeinél és a NATO által vezetett műveletekben, rendelkezzenek a megfelelő képességekkel, beleértve a hatékony nyelvtudást is, hogy elláthassák a rájuk kirótt feladatokat. Ahhoz hogy ezt el tudják érni hasznukra válna további, a Szövetség egészét felölelő iránymutatás az elvárásokról és megfelelő módszerekről. Az ebből származó problémák megoldásához a NATO részéről szükséges a nyelvoktatás minden területét lefedő, alapos és koordinált vizsgálat, az érintett országok részvételével és megértésével. Ha a Szövetség nem oldja meg ezt a kérdést, miközben igyekszik újraalkotni magát, hogy megfeleljen a XXI. század biztonsági kihívásainak, növekvő interoperabilitási problémákkal kell majd szembenéznie. Veszélyeztetheti a feltételezett „kulturális diszkrimináció” eredményeként, központi részében előidézett felesleges csalódottságot és haragot is, ami valójában nem kulturális, hanem csak nyelvi kérdés.

Mark Crossey a British Council Békefenntartó Angol Projektjének kísérletvezető koordinátora.

...vissza az elejére...