Ugrás a NATO honlapjára
Ugrás a NATO Tükör honlapjára
      Legfrissebb szám: Nyár 2005 Korábbi számok  |  Nyelv
Ugrás a NATO honlapjára
 Tartalom
 Előszó
 Összefoglalók
 Vita
 Történelem
 Elemzés
 Kiemelt téma
 Kiadványok
 Katonai ügyek
 Szerzők
 Irodalomjegyzék
 Linkek
 Következő szám
Ugrás a NATO Tükör honlapjára Kapcsolatfelvételi szerkesztő/Előfizetés Nyomtatóbarát változat

Küldje el ezt a cikket egy barátjának

Afganisztán átalakítással kapcsolatos kihívása

Új műveleti horizont: kis méretű, több nemzet katonáiból
összeállított alegységek települnek szerte Afganisztán
óriási kiterjedésű területein, távol saját támogató
bázisaiktól.

(© SHAPE)

Diego A. Ruiz Palmer a NATO afganisztáni bevetésének a Szövetség szélesebb átalakítására gyakorolt hatásait vizsgálja.

A NATO elmúlt néhány évben bekövetkezett fejlődésének kevés aspektusa mutatja jobban a Szövetség növekvő műveleti szerepe és politikai-katonai átalakulása közötti összefüggéseket, mint a NATO afganisztáni szerepvállalása. Valóban, a tény, hogy a NATO a Nemzetközi Biztonsági Támogató Erőket (ISAF) a Szövetség felelősségi területének hagyományos Európai súlypontjától ilyen távol vezetni tudja, jelzés értékű arra nézve, hogy a NATO-t foglalkoztató kérdések milyen gyorsan és mennyire megváltoztak az Amerikai Egyesült Államok elleni 2001.szeptember 11-i támadás óta.

A NATO-nak az ISAF-művelet vezetésében szerzett ismeretei fontos változások és korszerűsítések számára kövezte ki az utat, azon módszerek és eljárások tekintetében, melyekkel a Szövetség a távoli és zord éghajlatú színtereken folytatott expedíciós műveletekben résztvevők parancsnoki struktúráját és csapatait működteti, tervezi, vezeti és támogatja. A NATO afganisztáni bevetésének hatása a Szövetség átalakulására azonban 2003-hoz, az ISAF-parancsnokság átvételének időpontjához kötődik. Az pedig visszanyúlik a Szövetségnek a szeptember 11-i támadásra adott azonnali válaszáig, valamint 2002 tavaszi-nyári fordulójáig, amikor a Szövetségnek az euró-atlanti térségen kívüli alkalmazását lehetővé tevő katonai-politikai döntések megszülettek.

Szeptember 11. hatásai a NATO-ra egyszeriek és mégis hosszantartóak voltak. A tragikus washingtoni és New York-i események után mindössze egy nappal az Észak Atlanti Tanács történetében először, életbe léptette a Washingtoni Szerződés 5. fejezetét, a kollektív védelemre vonatkozó klauzulát. Majd hetekkel a terrortámadás után a NATO megkezdte az Operation Eagle Assist és Földközi-tengeri hajózást felügyelő (Operation Active Endeavour) műveleteket, s az Egyesült Államokba telepítette a NATO légi felderítő és irányító repülőgépeit (AWACS), illetve elrettentette a terrorista akciókat a mediterrán térségben. Számos szövetséges küldött csapatokat Afganisztánba, egyénileg is a Tartós Szabadság (Enduring Freedom) nevű, az Amerikai Egyesült Államok által vezetett műveletbe, a Talibán rezsim megdöntésére, illetve az Al-Kaida elűzésére. A szárazföldi-, légi- és haditengerészeti erők, hosszú időre és az otthoni támaszponttól nagy távolságra történő bevetése, mind hadműveletileg mind logisztikai szempontból hozzájárult a Szövetség expedíciós képességeinek javításához. A bevetésnek volt egy indirekt, de jótékony hatása is a Szövetség Afganisztáni műveletének fenntartására, kihangsúlyozva az olyan összefüggéseket és kölcsönhatásokat a két művelet között, melyek eddig nem mindig voltak nyilvánvalóak.

Szeptember 11. alapvető, az átalakításra gyakorolt hatása a NATO hidegháború utáni stratégiáját alátámasztó politikai és katonai paradigmák felülvizsgálatában található meg, amely elvezette a Szövetséget a földrajzi határokon túli katonai műveletek lefolytatásának elfogadásáig. A NATO külügyminiszterei a 2002. májusában az izlandi Reykjavíkban tartott ülésükön döntöttek arról, hogy feladatai teljes skálájának végrehajtása érdekében „a NATO-nak képesnek kell lennie olyan csapatokat bevetésére, melyek gyorsan eljuttathatók, ahova csak szükséges, képesek jelenlétüket huzamos ideig és nagy távolságban fenntartani. és feladatukat ellátni”. Röviddel ezt követően a szövetségesek megállapodtak abban, hogy a tervezésben és a több nemzetiségű műveletek vezetésében szerzett elvitathatatlan tapasztalatokkal rendelkező NATO támogatást nyújthat nem-NATO koalíciók által végrehajtott művelet tervezésének támogatásához, melyekben eseti alapon egyes NATO-tagországok részt is vehetnek. Ez a döntés előkészítette a talajt a belgiumi Monsban működő Szövetséges Haderők Európai Főparancsnoksága számára, hogy története során először, egy nem-NATO műveletet támogasson, a csapatokat küldők koordinálásával, a kontingens összeállításával, valamint a hírszerző, híradó és kommunikációs rendszereihez való hozzáférés biztosításával.

E példa nélküli lépéseknek úgyszólván azonnal megvolt a hatása. Amint 2003. februárban Németország és Hollandia bejelentette készségét az ISAF-parancsnokság átvételére Törökországtól, ugyanakkor a NATO-hoz fordult, hogy biztosítson tervezési támogatást az ISAF-III, mint ENSZ-mandátummal rendelkező, nem-NATO művelethez. A NATO 2002. októberében elfogadta a kérést és a SHAPE 2002. novemberében otthont adott egy ISAF- kontingens összeállítására hivatott konferenciának, az első olyannak, amely nem-NATO műveletet támogatott. Amikor Kanada bejelentette, hogy biztosítani kívánja az ISAF-IV.-hez szükséges erők nagy részét, de nem rendelkezik olyan nemzeti vezetési ponttal, amely magját képezhetné az ISAF-parancsnokságnak, szintén a NATO-hoz fordult és Németországgal valamint Hollandiával együtt felkérték a NATO-t, hogy vegye át az ISAF parancsnokságát. A szövetségesek belegyeztek, hogy a NATO 2003. áprilisától elvállalja ezt a szerepet.

Ily módon, egy évvel azon döntés után, mely szerint a NATO-erőknek készen kell állniuk az Euró-atlanti övezet határain túli bevetésekre is, a NATO elhatározta, hogy támogatást nyújt az első nem-NATO művelethez, melyben számos nem-NATO és több NATO-tagország is részt vállalt, továbbá azt is, hogy átveszi az ISAF-nak magának a parancsnokságát. Véget vetve a NATO területen kívül vállalható szerepéről folyó évtizedes vitának, a Szövetségnek az ISAF-fal való szerepvállalása Afganisztánban, a NATO hidegháborút követő történetének egyik legfontosabb mérföldköve lett.

Az ISAF kihatásai

Az ISAF parancsnokságának átvételén túl, az afganisztáni szerepvállalás általában is messze ható befolyást gyakorolt a Szövetség új parancsnoki és haderő struktúrájának alkalmazására, a nemzetközi erők összeválogatásnak folyamatára, a többnemzeti műveletek tervezésére és vezetésére és tartós működtetésére egy távoli hadszíntéren.

A vezetési és irányítási módszerek tekintetében, az ISAF volt az első olyan művelet, amely a kezdetektől fogva próbára tette a három rétegű vezetési rendszert, a Szövetség új parancsnoki struktúrájába illeszkedő hadászati, hadműveleti és helyszíni (harcászati) parancsnokságok összműködését. Ennek értelmében az ISAF kabuli parancsnoksága a Szövetséges Összhaderőnemi Hadműveleti Parancsnokságon (JFC – Joint Force Command, Brunssum, Hollandia), mint hadműveleti szintű vezetési ponton keresztül tesz jelentést a SHAPE-nek az ISAF elöljáró hadászati parancsnokságának. Ez az elrendezés lehetővé teszi, hogy a hadászati irányelveket a SACEUR (A Szövetséges Európai Haderők Főparancsnoka) közvetlenül határozza meg az ISAF számára anélkül, hogy gyakorlati, hadműveleti szintű irányítási kérdésekbe bonyolódna, amit a JFC (Összhaderőnemi Hadműveleti Parancsnokság, Brunssum) old meg. Az ISAF a JFC Brunssum parancsnokság első valós hadművelete, ily módon fontos mérföldkő a hadműveleti parancsnokság fejlődésének folyamatában.

Az ISAF arra is kiváló alkalmat nyújtott, hogy kipróbálják az un. reach-back, vagyis „visszacsatolt avagy visszautalt” tervezési koncepciót. A koncepció lehetővé teszi, hogy az ISAF egy sor tervezési funkcióját hatékonyabba oldhassák meg a SHAPE-nél, vagy a JFC parancsnokságon. Ez úgy történik, hogy az eddigieknél jobban támaszkodnak a Monsban és Bunssumban meglévő jelentős tervező kapacitásokra, ezzel csökkentik az Afganisztánba kiküldendő törzs létszámát, arányosan csökkentve ezzel az erőforrás-igényt, a szállítási és támogatási költségeket.

Ezen túl, az ISAF az első olyan NATO-vezette művelet, melyben a Fokozatos Készenlétű Szárazföldi Erők, az un. GRF (Gradual Readiness Forces) parancsnokságai rotációs alapon biztosítják a kihelyezett vezetési pontok törzsszemélyzetét. Amint a GRF csapatok elérik a megkívánt készenléti szintet, hét magas készenlétű, három fokozatos készenlétű, hadtest szintű szárazföldi parancsnokság, valamint öt nemzetközi haditengerészeti parancsnokság fog működni a NATO hadrendjében. Az ISAF-IV. és V. után, amikor is a kihelyezett parancsnokságok személyzetét a két hadműveleti-, az Összhaderőnemi Parancsnoki Központ (Heidelberg), illetve az Összhaderőnemi Hadműveleti Parancsnokság (JFC Brunssum) adták, a GRF Fokozatos Készenlétű Erők parancsnoksága vette át a feladatot. Az Eurohadtestet (ISAF VI. 2004. augusztus – 2005. február) a törökök által vezetett Gyorsan Bevethető Hadtest követte, és ő látta el személyzettel az ISAF-VII.-et, akiktől az olaszok által vezetett Gyorsan Bevethető Hadtest veszi át az ISAF fő posztjait, idén augusztusban.

Az ISAF-ot a Szövetség új műveleti horizontjának nevezik.

Miközben a hadtest méretű kontingens parancsnokságok hathavonta történő oda és vissza mozgatásával nyilvánvaló hátrányok járnak, nem beszélve arról a szakadásról, amit a rotáció okoz a feladat végrehajtásának folyamatosságában, vagy a jelentős kiképzési és szállítási költségekről – vannak jelentős előnyök is. Először is a különböző országokból érkezett törzstisztekből és a szolgálatot teljesítő katonákból álló számos nemzetközi formáció segíti azt elérni, hogy valamennyi szövetséges bevonásra kerüljön az ISAF-műveletekbe, s ezáltal kivegye a részét a terhekből. Segít úrrá lenni az ISAF egyik fő gyengeségén, amely főleg a parancsnokság NATO általi átvétele előtt jellemezte a szervezetet, s ami abban állt, hogy a parancsnokolással együtt járó terhek, főként a vezető nemzetekre hárultak.

Másodszor, mivel az ISAF-hoz rendelt GRF hadtest képezi a NATO Reagáló Erők szárazföldi komponensét is, az ISAF és az NRF feladatainak kombinációja elősegíti az egységek transzformációját. Egyfelől, a NRF számára meghatározott feladatok végrehajtása segít abban, hogy az ISAF-ot feltöltő GRF hadtest megfeleljen a legmagasabb hadműveleti készenléti és hatékonysági elvárásoknak. Másfelől, az ISAF-misszió konkrét módon hozzájárul a GRF hadtest távoli területeken való bevethetőségének fokozásához, ennél fogva az ISAF és az NRF kölcsönösen kiegészítik egymást. Ezen felül a NATO két hadászati parancsnoksága, a Szövetséges Műveletek Parancsnoksága (Mons) és a Szövetséges Átalakítási Parancsnokság is fontos szerephez jutott. A Szövetséges Műveletek Parancsnoksága kidolgozta az ISAF és az NRF hadműveleti tervezési rendjét, a Szövetséges Transzformáció Parancsnokság pedig a támogató műveletekre való kiképzést végezte el az ISAF és az NRF törzsei számára.

Az ISAF több más feladatot is végzett elsőként az átalakítás. A „Végrehajtó Erők” és a Stabilizációs Erők Bosznia Hercegovina területén, és a Koszovó Erő Koszovóban, mind úgy indult, mint egy tíz-ezreket megmozgató nagy arányú hadművelet. Ezzel szemben az ISAF kevesebb, mint 5000 emberrel kezdte meg működését, és azzal arányban növekedett, ahogy a felelősségi körzet túlnőtt Kabul határain.

Tekintettel Afganisztán a Balkánéhoz viszonyított óriási távolságára, a folyamatos létszámnövelés példátlan logisztikai kihívásokat jelentett. Ennek következtében, mivel az Afganisztánban szolgáló csapatok rotációja szinte kizárólag légi úton történt, a NATO jelentős mértékben növelte a hadászati szállítások tervezésében meglévő ismereteit, ami jótékony hatással volt az NRF saját szállításainak tervezésére. Ezek mellett a Kabulon kívül eső területek biztonsági támogatását végző Helyi Újjáépítési Csoportok (az un. PRT-k – Provincial Reconstruction Team-ek) ISAF által történt fejlesztése katalizálta a NATO hadműveleti tervezés adaptációját. A PRT-koncepció megvalósításával a Szövetség gondoskodik a kisebb, több nemzet katonáiból összeállított, óriási területen szétszórt alegységekkel végrehajtott harcászai műveletekről, amelyek távol támogató bázisaiktól, s gyakran rendkívül rideg körülmények között helyezkednek el. Ezek a feltételek is valós körülményeket és alkalmat teremtettek a NATO „hálózat által támogatott (network-enabled) képességek” koncepciója alkalmazásának vizsgálatára, mely koncepció a NATO különböző hadműveleti képességeinek fokozását célozza egy hálózat centrikus megközelítéssel.

A hadműveleti hiányosságok kiküszöbölése

Az ISAF-erőknek természetes megvannak a maguk jól dokumentált hiányosságaik, a Szövetséges Erők felhasználása és elérhetősége terén, például a kulcsfontosságú hadműveleti elemek – mint harcászati szállító helikopterek - hiánya, vagy a haderő összeállítás nehézségei. Ezek a hiányosságok nem kizárólag az ISAF problémái, azonban ez esetben sokkal jobban szembeszökők, mind az afganisztáni szerepvállalás különleges politikai jelentősége, mind azon sajátos logisztikai, pénzügyi kihívások miatt, melyek a Szövetség csapatainak ilyen nagy távolságban való alkalmazását kísérik. Ezekre reagálva a NATO egy sor új kezdeményezést tett.

Először, a NATO felülvizsgálta a kontingensek feltöltési eljárásait, azzal a céllal, hogy megfelelőbb összhangot biztosítson az egyes műveletek által igényelt és a rendelkezésre álló erők között. A Szövetség ezt úgy éri el, hogy az erők személyzettel való feltöltése folyamatának arányait kiterjeszti valamennyi folyó műveletre, és kitolja annak időhorizontját is. Ezzel együtt hadműveleti tervezését, a konzultációs és döntéshozatali mechanizmusokat jobban azokhoz a követelményekhez igazítja, melyek az új magas követelményeket támasztó feladatok időben előkészítéséből és hatékony végrehajtásából adódnak. Másodszor a 2002-es prágai kötelezettségvállalásokkal összhangban, képességeit és haderő-tervezési folyamatát, a minőségi és mennyiségi kritériumokról való előzetes megegyezés útján, erőinek felhasználhatóságára és bevethetőségére koncentrálja. Végül, a NATO megvizsgálja, hogy mely műveletek méltóak a tagországok bővített, közös finanszírozására.

Bár mindezek a gyógymódok azonnali megoldást nem hoznak, mindazonáltal jótékony hatást gyakorolnak a Szövetség lehetőségeinek fejlődésére, az ISAF megfelelő felszerelésének és személyi feltöltésének terén, amint a műveletek túlnyúltak Kabulon és Észak-Afganisztánon a nyugati és déli országrészekre. Ezen a módon, a művelteknek Afganisztán nyugati felére való kiterjesztésével összefüggő erő generálási folyamatai viszonylag simán folytak, az Olaszországtól, Litvániától, Spanyolországtól és az Amerikai Egyesült Államoktól kapott hozzájárulások felhasználásával. Ahogy a Szövetséges Erők átalakulása előre halad, további hosszú távú hatásokra is számítani lehet.

Gyakran mondjuk, hogy a transzformáció egy folyamat és nem végcél. Majdnem ugyanilyen gyakran jellemzik úgy az ISAF-műveletet, mint a Szövetség új műveleti horizontját. A NATO politikai és katonai átalakítása és az Afganisztáni szerepvállalás közötti összefüggések, a maguk teljességében nem mindig voltak nyilvánvalóak. Mindazonáltal a kettő együttes, jótékony hatása 2002 óta félreérthetetlen és egyre nagyobb. Ez viszont hozzájárul az európai és amerikai fegyveres erők képességeinek, kompatibilitásának és felcserélhetőségének fokozásához.

Az ISAF politikai prioritás volta, és a nagy kihívást jelentő műveleti követelmények próbára tették a NATO 2002-es prágai csúcstalálkozóján elfogadott, fordulópontnak tekintett döntéseit, miközben új lendületet adtak a Szövetség politikai és katonai átalakulásának. Ahogy a NATO a Mediterrán Dialógus és az Isztambul Együttműködési Kezdeményezés keretében kiterjeszti stratégiai látóhatárát a Közel-Keletre, ahogy az ISAF Afganisztán egyre távolibb területein hagyja ott a „lábnyomát”, és ahogy az NRF, a NATO Reagáló Erők tovább haladnak a teljes hadműveleti képességek elérésének irányában, úgy lesz egyre világosabb a műveltek és a transzformáció közötti szimbiotikus kapcsolat a NATO jövőjének alakulásában.

Diego A. Ruiz Palmer a NATO Hadműveleti Igazgatósága Tervezési Osztályának vezetője.
...vissza az elejére...