Nicola de Santis leírja, hogy miként kovácsol a NATO együttműködési kapcsolatokat a mediterrán térséggel és a szélesebb Közel-Kelettel.

Tíz évvel azután, hogy a NATO biztonsági párbeszédet kezdett a szélesebb mediterrán régió országaival (a Mediterrán Dialógus) a Szövetség isztambuli csúcstalálkozóján felkérte a résztvevő államokat egy ambiciózusabb és kiterjedtebb együttműködési keret létrehozására, ily módon valódi partnerség szintjére emelve azt. Ugyanakkor a NATO vezetői meghirdették az Isztambuli Együttműködési Kezdeményezést (ICI), egy különálló, de kiegészítő jellegű programot a szélesebb Közel-Kelet országaival való együttműködés előmozdítására, kezdve a Gulf Cooperation Council (GCC, Perzsa-öböl Együttműködési Tanács) tagjaival.

A továbbfejlesztett Mediterrán Dialógus és az Isztambuli Együttműködési Kezdeményezés képezi jelenleg a Szövetség azon partnerségi erőfeszítéseinek alapját, amelyek a mediterrán régió és a szélesebb Közel-Kelet felé irányulnak, és amelyek így jelentős segítség-felajánlási programot jelentenek az arab világ számára.

A Szövetséges vezetők által az isztambuli csúcstalálkozón jóváhagyott, a Mediterrán Dialógussal és az Isztambuli Együttműködési Kezdeményezéssel kapcsolatos javaslatokat a NATO helyettes főtitkára, Alessandro Minuto Rizzo nagykövet, valamint a Mediterrán Dialógus és a GCC országok képviselői között lezajlott tárgyalások sorozata során készítették el. Emellett egy olyan hosszú távú együttműködési folyamat kezdetét jelentik, amelynek sikere a mediterrán és a közel-keleti országok aktív bekapcsolódását igényli a közös project-gazda viszony szellemében. Ennek megfelelően az érdekelt országok szabadon dönthetnek arról, hogy kívánnak-e együttműködni a NATO-val, és meghatározhatják ezen együttműködés ütemét és mértékét. A Szövetség nem kíván semmit sem rájuk erőszakolni, hanem inkább figyelembe veszi különbözőségüket és saját igényeiket az együttműködési programok kifejlesztése során.

A Mediterrán Dialógus magasabb szintre emelése

A Mediterrán Dialógust azért kezdeményezték, hogy hozzájáruljon a régió biztonságához és stabilitásához, egy jobb kölcsönös megértést biztosítson a NATO és mediterrán partnerei között, szétoszlassa a résztvevő országokban a Szövetségről kialakult téves nézeteket, és előmozdítsa a jó és baráti kapcsolatokat a régió egészében. Ezen kívül ez a dialógus kiegészít más nemzetközi kezdeményezéseket a régióra vonatkozóan, úgymint az Európai Unió Barcelona-i Folyamatát és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Mediterrán Kezdeményezését.

Habár a célkitűzések azóta is változatlanok, a Mediterrán Dialógus egyaránt kiszélesedett és elmélyült az elmúlt évtizedben. A résztvevő országok száma a kezdeti öt tagról – Egyiptom, Izrael, Mauritánia, Marokkó és Tunézia -, amelyet a NATO külügyminiszterei meghívtak 1994. decemberében a brüsszeli ülésükön a csatlakozásra, hét tagra bővült Jordánia 1995. évi és Algéria 2000. évi felvételével. A gyakorlati együttműködéssel kapcsolatos intézkedéseket egy éves munkaprogramban határozzák meg, amely tevékenységek széles körét tartalmazza, beleértve a tájékoztatást és sajtót, polgári veszélyhelyzeti tervezést, a védelempolitikát és stratégiát, a kézi- és könnyűfegyvereket, globális humanitárius aknamentesítő intézkedéseket, a tömegpusztító fegyverek terjedését, és egy katonai együttműködési programot.

Isztambulban a Szövetséges vezetők felajánlották a Mediterrán Dialógus valódi partnerség szintre emelését, a következő célkitűzésekkel: a meglevő politikai dialógus fejlesztése, az együttműködési képesség (interoperabilitás) elérése, a haderőreform fejlesztése, és hozzájárulás a terrorizmus elleni küzdelemhez.

E célkitűzések az “A Mediterrán Dialógus ambiciózusabb és bővebb kerete” című politikai dokumentumban felsorolt számos, prioritást élvező területen történő fokozott együttműködéssel érhetők el. Ezek közé tartozik a NATO átalakításának és az együttműködési erőfeszítések megértetése közös kezdeményezésekkel a nyilvános diplomácia terén, a fegyveres erők demokratikus ellenőrzésének előmozdítása és az átláthatóság megkönnyítése a nemzeti védelmi tervezésben és költségvetésben, a terrorizmus elleni harc a hírszerzési adatok hatékony megosztásával és tengerészeti együttműködéssel, hozzájárulás a Szövetség munkájához a tömegpusztító fegyverek és azok célba juttató eszközei által jelentett fenyegetéssel kapcsolatban, az együttműködés előmozdítása ott, ahol a NATO képes az értékes hozzájárulásra a határok biztonsága terén, az együttműködés fokozása a polgári veszélyhelyzeti tervezésben, és a katonaságok közötti együttműködés előmozdítása kiválasztott hadgyakorlatokon és azokkal kapcsolatos oktatásban és képzésben való részvétellel, ily módon javítva a mediterrán partnerek azon képességét, hogy hozzá tudjanak járulni a NATO által vezetett műveletekhez.

A NATO által vezetett műveletekkel összefüggésben, egy a Mediterrán Dialógusban résztvevő ország, Marokkó jelenleg csapatokkal vesz a Stabilizációs Haderőben, Bosznia és Hercegovinában, és a Koszovó Haderőben, Koszovóban, illetve két további ország, Egyiptom és Jordánia katonákkal járult hozzá a múltban a NATO által Bosznia és Hercegovinában vezetett műveletekhez. A Mediterrán Dialógus országai esetleg csatlakozhatnak az Active Endeavour művelethez, a Szövetség által folytatott, terrorista tevékenység felderítésére, az attól való elrettentésre és annak meggátlására irányuló küldetéshez a mediterrán térségben.

A Mediterrán Dialógus politikai vonatkozása tovább fokozható munkakapcsolati és nagyköveti szinteken többoldalú (NATO és a hetek) és kétoldalú (NATO és még egy fél) formátumban, valamint ad-hoc miniszteri, sőt akár állam- vagy kormányfői szintű találkozók szervezése révén. A NATO és a Mediterrán Dialógus országai külügyminisztereinek első találkozójára decemberben kerül sor a Mediterrán Dialógus létrehozása tizedik évfordulójának megünneplésére.

A meglevő eszközöket, mint például az éves Munkaprogramon túl a Mediterrán Dialógus gyakorlati vonatkozását. tovább lehetne erősíteni az eredetileg a Békepartnerség keretében kifejlesztett mechanizmusok sorozatának felhasználásával. Ide tartozik az ún. NATO Trust Fund-okon keresztül történő támogatás lehetősége. Kiterjedhet még esetleg olyan témák széles körét átfogó akciótervekre, amelyek gyakorlati, problémára jellemző együttműködés alapját képeznék, így az egyedi öndifferenciálást lehetővé tevő együttműködési programokra, a meglevő PfP-tevékenységek és eszközök felhasználására annak érdekében, hogy javítani lehessen a Szövetség és a mediterrán partnerek együttműködési képességét jövőbeli NATO-vezette műveletekben, fokozott részvételre a megfelelő PfP-gyakorlatokban, és az együttműködés erősítésére a tudomány és a környezetvédelem terén.

Isztambuli Együttműködési Kezdeményezés

Az Isztambuli Együttműködési Kezdeményezés a biztonság és a regionális stabilitás erősítésére törekszik új transzatlanti szerepvállalással a szélesebb Közel-Keleten, és kiegészítőként működik, de különbözik más nemzetközi kezdeményezésektől, mint például az Európai Unió, a G8 vagy az EBESZ által elindítottaktól. Az egyik módszer ennek elérése a régió érdekelt országaival való kétoldalú együttműködés támogatása olyan gyakorlati tevékenységek révén, amelyekhez a NATO hozzáadott értéket nyújthat.

Tételesen szólva. a NATO a gyakorlati együttműködés számos területét fogalmazta meg, amelyek mindegyike szerepel a csúcstalálkozó után kiadott hivatalos ICI politikai dokumentumban. Ezek testre szabott tanácsokat biztosítanak a védelmi reformhoz, a védelmi költségvetéshez, a védelmi tervezéshez és a polgári-katonai kapcsolatokhoz, az katonai szintű együttműködés kiválasztott hadgyakorlatokon való részvétel útján történő előmozdításához, az együttműködési képesség javítása érdekében, és a kapcsolódó oktatási és képzési tevékenységekhez, amelyek javíthatják a résztvevő országok fegyveres erőinek azon képességét, hogy együtt működjenek a Szövetség haderőivel az ENSZ Alapokmányával összhangban levő NATO-műveletek támogatásánál; a terrorizmus ellenes harchoz, az információk megosztása és a tengerészeti együttműködés révén; a Szövetség munkájához való hozzájáruláshoz a tömegpusztító fegyverek és azok célba juttató eszközei általi fenyegetéssel kapcsolatban; az együttműködés előmozdításához szükség szerint, és ahol a NATO hozzájárulása értékes lehet a határok biztonsága terén, különösen a terrorizmussal, kézi- és könnyűfegyverekkel kapcsolatban, valamint az illegális csempészet elleni harchoz, illetve a polgári veszélyhelyzeti tervezés területein történő együttműködés támogatásához.

Ily módon az országok megfigyelőként és/vagy résztvevőként lehetnek jelen egyes NATO/PfP hadgyakorlatokban, sőt akár hozzá is járulhatnak NATO-vezette békefenntartó műveletekhez. Valóban, egy GCC-ország, az Egyesült Arab Emirátusok már eddig is jelentősen hozzájárult a NATO által Koszovóban vezetett művelethez. ezen kívül az országok csatlakozhatnak az Active Endeavour művelethez is. Kihasználhatják a NATO által szponzorált programok és a Békepartnerség keretében kifejlesztett oktató központok előnyeit, beleértve a polgári veszélyhelyzeti tervezésre vonatkozó tanfolyamokat is.

A NATO kezdetben külön-külön hat GCC-tagállamra összpontosít: Bahreinra, Kuvaitra, Ománra, Katarra, Szaúd-Arábiára és az Egyesült Arab Emirátusokra. Az Isztambuli Együttműködési Kezdeményezés azonban nyitott a szélesebb Közel-Kelet minden olyan érdeklődő országa előtt, amely elfogadják céljait és tartalmát, beleértve a terrorizmus és a tömegpusztító fegyverek terjedése elleni küzdelmet. Valóban, a sikerhez szükség van ezeknek az országoknak a bevonására is.

Az Isztambuli Együttműködési Kezdeményezés és a Mediterrán Dialógus különálló, de mégis egymást kiegészítő programok, amelyek ugyanazt a célt szolgálják, jelesül, hogy erős kooperatív szálak jöjjenek létre a mediterrán térség és a szélesebb Közel-Kelet országaival. Mindkét programban való részvételre további országok is meghívhatók.

A NATO és az izraeli-palesztin konfliktus kérdése egyre gyakrabban kerül szóba politikai, tudományos és sajtókörökben. A kérdés azonban jelenleg nincs a NATO napirendjén. Igaz, az ICI politikai dokumentumában a szövetségesek egyértelművé tették: “Az izraeli-palesztin konfliktus igazságos, tartós és átfogó rendezése irányában történő előrelépés továbbra is a prioritásai között kell szerepelnie a régió országai és a nemzetközi közösség egésze számára, és az ebben a kezdeményezésben kitűzött biztonsági és stabilitási célok sikere érdekében.”

Ami a Palesztin Hatóság lehetséges tagságát illeti akár a Mediterrán Dialógusban, akár az Isztambuli Együttműködési Kezdeményezésben, az Észak-atlanti Tanács minden egyes érdekelt felet, beleértve a Palesztin Hatóságot is, eseti alapon és a saját érdemei szerint ítél meg.

Hídépítés a nyilvánosság diplomáciája révén

A Minuto Rizzo nagykövet által a régióban folytatott tárgyalások során nyilvánvalóvá vált, hogy mind a Mediterrán Dialógus, mind az Isztambuli Együttműködési Kezdeményezés sikeres megvalósításához szükség van a NATO és programjai jobb megértésére a mediterrán és közel-keleti országokban. A szövetségesek és partnerek egyetértenek abban, hogy ennek elérésére a legjobb mód egy közös nyilvános diplomáciai erőfeszítés lenne. Egy ilyen program célul tűzné ki a NATO átalakításának és jelenlegi politikáinak jobb megismertetését, különösen ott, ahol azok a Mediterrán Dialógushoz és az ICI-országokhoz kapcsolódnak, azoknak a pozitív elemeknek a fokozottabb tudatosítását, amelyeket a NATO-val való partnerség kínál, illetve jobb kölcsönös megértés elérését és a NATO-ról a Mediterrán Dialógus és az ICI országainak közvéleményben elterjedt téves nézetek eloszlatását.

Habár a Szövetség jelentős együttműködési tevékenységei nagyobb hatással lesznek a NATO-ról a Mediterrán Dialógus és az ICI országokban kialakult képre, mint amilyennel akár a leghatékonyabb tájékoztatási kampány lehet, a Szövetség rendkívüli pozitív történettel szolgálhat. A történelem legsikeresebb és legerősebb szövetségeként megőrizte a békét Európában a hidegháború alatt és azóta átformálta magát, hogy megfeleljen a napjaink gyorsan változó biztonsági környezete által támasztott követelményeknek. E folyamat során új együttműködési partnerkapcsolatokat kovácsolt, amelyek gyakorlati előnyökkel szolgáltak mind a szövetségesek, mind a partnerek számára. Ezen kívül, béketámogató erőfeszítései révén – a Balkántól Afganisztánig – és más nemzetközi szereplőkkel együtt a NATO segítette egy biztonságos környezet kialakulását, hogy sor kerülhessen a konfliktus utána politikai, társadalmi és gazdasági újjáépítésre, amely közvetlen előnyökkel járt az ott élő muzulmán közösségek számára is.

Isztambul, a legutóbbi NATO-csúcstalálkozó színhelye, amely nevét adta az Isztambuli Együttműködési Kezdeményezéshez, sok szempontból szimbolizálja azt, amivé a Szövetség átalakult. A város, amely civilizációk, kultúrák és vallások keresztútjánál helyezkedik el, hidat formál Európa és Ázsia között. De éppen a nézeteltérések leküzdését szolgáló politikai hídépítéssel és együttműködéssel adhatunk hatékony választ azokra a biztonsági kihívásokra, amelyekkel ma valamennyien szembenézünk.

Az elmúlt években a Szövetség tájékoztatási erőfeszítéseit a régióban a véleményformálókra összpontosította, akinek befolyása és álláspontja társadalmukon belül segíti a NATO üzenetének eljuttatását a szélesebb nyilvánossághoz. Ily módon a NATO Nyilvános Diplomáciai Részlege már azonosította a legfontosabb véleményformáló vezetőket a mediterrán és a közel-keleti országokban, és kapcsolatokat alakított ki az egyetemek, agytrösztök, valamint stratégiai és nemzetközi tanulmányokat készítő intézmények tudósaival, illetve parlamenti képviselőkkel és újságírókkal. A részleg magas szintű véleményformálókat hozott kapcsolatba a NATO-val, és más intézmények hasonló szintű szponzorálásával társ-szponzorként támogatott egy sor, más véleményformálókat is bevonó nemzetközi konferenciát. 1995 óta évente egyszer a NATO egy nemzetköz ötletgyártó konferenciát szervez a szélesebb mediterrán régió biztonságáról, amelyen részt vesznek mind a Mediterrán Dialógus, mind a NATO országok nagykövetei, valamint világszerte elismert tudósok. Múlt év májusában a részlet egy nagyköveti konferenciát rendezet a NATO római Védelmi Kollégiuma intézményében, első alkalommal hozva össze a NATO, a Mediterrán Dialógus és az ICI országaiból érkező részvevőket.

A kihívások, amelyekkel a NATO a mediterrán térségben és a szélesebb Közel-Keleten szembenéz, nagyon különböznek, de semmi esetre sem kevésbé bonyolultak és összetettek azokhoz a kihívásokhoz képest, amelyekkel a Szövetség a közép- és kelet-európai országokkal való együttműködési kapcsolat kezdetén szembesült. Ezen kívül a hidegháború során fennálló ellenséges kapcsolat átalakítása a régió országainak az észak-atlanti struktúrákba való messze ható integrációjává minden mércével mérve kiemelkedő teljesítmény. E feladat kezdettől fogva jelentős erőfeszítést igényelt az előítéletek leküzdéséhez, a téves nézetek kezeléséhez és a kölcsönös bizalom és megértés kialakításához, összehangolt nyilvános diplomáciai kampánnyal, kormányzati ügynökségekkel való együttműködéssel és a belföldi párbeszédben vezető szerepet betölteni képes nem-kormányzati szervezetek segítségével.

Ma hasonló erőfeszítésre van szükség annak a felismerésnek alapján, hogy a hídépítés a mediterrán térség és a Közel-Kelet felé ugyanakkora figyelmet érdemel a NATO részéről, mint az 1990-es évek elején a Kelet és a Nyugat közötti megosztottság örökségének legyőzése. A NATO nyilvános diplomáciai erőfeszítéseinek jelentős kibővítése a régió irányában, Partnereinkkel összhangban, az első és kritikus lépés lenne ebben az irányban.