A biztonság további erősítése a Partnerségen keresztül
Robert Weaver azokat a kihívásokat elemzi, amelyekkel a NATO a partneri kapcsolatai szembesünek tíz évvel a Békepartnerség létrehozása után.

A NATO és a partnerországok kapcsolatának jövőbeli fejlődése egyik fő témája lesz a Szövetség június végére időzített isztambuli csúcstalálkozója napirendjének. A NATO partnerségi politikájának eredeti célkitűzése az volt, hogy lebontsa az egykori ellenfelek közötti korlátokat és a párbeszéden és az együttműködésen keresztül biztonságot teremtsen. A jelenlegi partneri kapcsolatok célkitűzései sokkal ambiciózusabbak, mivel a partnernemzetek immár a NATO-val együtt vesznek részt a XXI. század biztonsági kihívásainak kezelésében.

Ahogy a NATO átalakult, úgy fejlődött a Partnerség. Minden területen – a próbatételt jelentő békefenntartó küldetésektől a közös biztonságunk elleni olyan fenyegetésekig, mint a terrorizmus és a tömegpusztító fegyverek terjedése – a partnerek fontos szerepet játszanak a NATO ezekre a kihívásokra adott válaszainak alakításában és végrehajtásuk elősegítésében. A NATO tanácsai és segítségnyújtása, amelyet a Partnerség mechanizmusain keresztül biztosít, szintén elengedhetetlenné vált a partnerek számára a fontos reformkérdések megoldásához nyújtott segítség összefüggésében.

A NATO rendszeresen konzultál partnereivel az Euró-atlanti Partnerségi Tanács keretében (EAPC), amely a partnerekkel létesített kapcsolatok átfogó politikai keretét adja. Minden partner egyedi kapcsolatot alakíthat ki a Szövetséggel a Békepartnerségen, a gyakorlati tevékenységek egy olyan programján keresztül, amelyből a partnerek megválaszthatják saját, az együttműködéssel kapcsolatos prioritásaikat. A Partnerség e két alapvető mechanizmusa az euró-atlanti biztonság felépítésének két kulcsfontosságú szerkezeti elemévé vált.

Ahhoz, hogy megőrizze dinamizmusát és jelentőségét a Szövetség számára a Partnerséget folytonosan ki kell igazítani, hogy megfeleljen a NATO fejlődő prioritásainak. Minthogy a NATO ennyire fontos biztonsági szereplő, természetes, hogy a Partnerek szoros kapcsolatot akarnak kialakítani a Szövetséggel. De a Partnerségnek is vonzónak kell maradnia a Partnerek számára, és tovább kell segítenie őket törekvéseik megvalósításában. A NATO és Partnerei a június végi isztambuli csúcstalálkozóra készülnek, számos kihívást kell megoldaniuk.

Először is a Szövetségesek és a Partnerek közötti kapcsolat egyensúlya változott meg. Március 29-én hét volt Partner – Bulgária, Észtország, Lettország, Románia, Szlovákia és Szlovénia – Szövetségesekké váltak. Először történt meg, hogy a NATO-nak több tagja volt (26), mint partnere (20). A Szövetségeseknek ezért készen kell állniuk arra, hogy még aktívabb szerepet játsszanak annak biztosításában, hogy a Partnerség továbbra is élettel teli maradjon. Ez egyúttal lehetőséget biztosít annak felülvizsgálatára is, hogy milyen prioritásokat kellene közösen követni a Partnerségen keresztül.

Másodszor, a Partnerek rendkívül sokszínű csoportot alkotnak. Egyaránt megtalálhatók közöttük a Kaukázus és Közép-Ázsia stratégiailag fontos országai és Nyugat-Európa el nem kötelezett országai. Mindezekre az országokra nagyon különböző biztonsági igények és törekvések jellemzők, amelynek az az eredménye, hogy prioritásaik és célkitűzéseik a Partnerség működtetése során különbözni fognak egymástól. A Partnerségnek elég rugalmasnak kell lennie ahhoz, hogy erre tekintettel lehessen.

A Kaukázus és Közép-Ázsia országai esetében például a Partnerség eszközeinek segítenie kell őket saját reform kezdeményezéseik véghezvitelében. Figyelembe véve a Szövetség szakértelmét a védelmi reform terén és az új tagokkal a Tagsági Akcióterven keresztül szerzett tapasztalatokat, a védelem és a katonai struktúrák reformjának segítése alapvető része lesz ennek a folyamatnak.

De ahhoz, hogy a legjobb választ adhassa a reformigényekre a Partnerségnek a belföldi reform más fontos területeivel is meg kell birkóznia. Ehhez a NATO a Partnerek számára az Egyéni Partnerségi Akcióterv vagy IPAP néven ismert mechanizmus kínálja, amelyet arra terveztek, hogy összehozza azokat a különböző együttműködési mechanizmusokat, amelyeken keresztül a Partnerség kölcsönhatásba lép a Szövetséggel, valamint hogy fokozza az belföldi reformokra irányuló figyelmet. Az IPAP-nak világosan meg kell határozni az egyes Partnerek együttműködési prioritásait, és biztosítania kell, hogy a használatban levő különféle mechanizmusok közvetlenül megfeleljenek ezeknek a prioritásoknak.

Eddig számos ország mutatott élénk érdeklődést ez iránt a kezdeményezés iránt, és Grúzia lett az első, amely megkezdte a folyamatot, amikor április 6-án elnöke, Mihail Szakasvili átnyújtotta országának Bemutató Dokumentumát a NATO (erről és más mechanizmusokról a részleteket lásd Susan Pond A PfP eszköztár megértésecímű cikkében, a NATO Tükör jelen számában).

Amíg néhány partner fejleszti védelmi struktúráit és képességeit, mások képesek jelentő erőkkel hozzájárulni a NATO által vezetett műveletekhez. Svéd csapatok például különösen fontos szerepet játszottak a rend helyreállítása során Koszovóban, az erőszak márciusi fellángolása után. E partnerek számára különösen fontos, hogy a NATO partnerségi mechanizmusa révén továbbra is hallathassák hangjukat a NATO döntéshozatali folyamatában s ezáltal befolyásolhassák azoknak a küldetéseknek az előkészítését és lefolytatását, amelyekben részt vesznek vagy amelyekben esetleg szerepek kívánnak vállalni.

Harmadszor, a Partnerségnek lépést kell tartania a NATO saját átalakulásával. A terrorizmus elleni küzdelem immár egyike a Szövetség legfontosabb prioritásainak. A 2001. szeptember 11-i Egyesült Államok elleni támadások hatására először léptette életbe a NATO az 5. cikkelyt. A rákövetkező napon az EAPC feltétel nélkül elítélte a New York és Washington elleni támadásokat és fogadalmat tett arra, hogy mindent megtesz a terrorizmus veszélyének leküzdése érdekében. Ahogy maguk a partnerek is áldozatául estek terrortámadásoknak, úgy osztoznak a NATO azon törekvésében, hogy fokozza az együttműködés a terrorizmus elleni harcban.

A gyakorlati munka ezen a területen tovább folytatódik a Terrorizmus-ellenes Partnerségi Akcióterv. révén. Ezt úgy alakították ki, hogy előmozdítsa és megkönnyítse az együttműködést az EAPC-államok között az EAPC és a Békepartnerség védnöksége alatt folyó konzultáción és gyakorlati programokon keresztül a Terrorizmus-ellenes Partnerségi Akciótervről,bővebben lásd Osman YavuzalpEgyüttműködés a partnerekkel a terrorizmus elleni harcban című cikkét a NATO Tükör 2003tavaszi számában.)

Az új fenyegetések megoldása és küldetései teljes tárházának végrehajtása érdekében a NATO vezetői elkötelezték magukat a Szövetség katonai képességeinek fokozása mellett. A szövetséges erőknek képesnek kell lenniük arra, hogy gyorsan eljussanak bárhova, ahol szükség van rájuk és hogy hadműveleteiket térben és időben fenntarthassák, beleértve az olyan környezetet is, ahol nukleáris, biológiai és vegyi fenyegetésekkel kell esetleg szembenézniük.

Ha a partnerek hozzá kívánnak járulni a legnagyobb kihívást jelentő, NATO által vezetett küldetésekhez, akkor nekik is olyan haderőket kell felállítaniuk, amelyek képesek megfelelni ezeknek a követelményeknek. A Tervezési és Felülvizsgálati Folyamat (PARP) régóta eszközül szolgált ahhoz, hogy a megfelelő képességek NATO-előírások alapján történő kifejlesztésével felkészítsék a partnereket a küldetésekhez való hozzájárulásra. Ez a folyamat egyre jobban hasonlított a NATO saját Védelmi Tervezési Folyamatához, és továbbra is ezen az úton kell haladnia ahhoz, hogy a partnerek a lehető leghatékonyabb módon tudjanak hozzájárulni a küldetésekhez.

Talán a Szövetség afganisztáni szerepvállalása a leghatásosabb példa arra, hogy hogyan fejlődött a NATO az elmúlt évek során. A Szövetség 2003. augusztusa óta vezető szerepet tölt be a Nemzetközi Biztonsági Segítségnyújtási Haderőben (ISAF), hogy segítse a béke és a stabilitás megteremtését Afganisztánban, és hogy biztosítsa: az országot soha többé ne használhassák fel bázisként a terroristák.

Az afganisztáni művelet, messze a NATO hagyományos tevékenységi hatókörén túl, rávilágít arra, hogy miért annyira fontos a Partnerség a Szövetség számára, és arra is, hogy miért kell a Szövetségnek nagyobb figyelmet szentelnie közép-ázsiai Partnerei igényeinek. Jelenleg nyolc Partner képviselteti magát a küldetésben, sok értékes speciális erőket, úgymint katonai rendfenntartókat és aknamentesítő csapatokat biztosít. Ezek a képességek általában hiánycikknek számítanak, de fontos részét képezik egy kiegyensúlyozott haderő szerkezetnek, amely kulcsfontosságú bármely művelet sikeréhez.

A partnernemzetek Közép-Ázsiában hatékonyan működtek közre az ISAF-erők logisztikai ellátásának biztosításában, mivel a felszerelésnek számos partnerországon kell áthaladnia, mielőtt elérkezne Afganisztánba. A Békepartnerségen keresztül kialakított kapcsolatok létrehozták a szövetségesek számára azokat az alapokat, amelyek szerint kétoldalú megállapodásokat köthettek az anyagok szállítására ezeken az államokon keresztül, valamint haderők és készletek területükön történő állomásoztatására.

Tekintettel Afganisztán etnikai sokszínűségére, számos közép-ázsiai partner befolyással is bír a fontos helyi szereplőkre, amelyet felhasználhatnak az ISAF célkitűzéseinek támogatásához. Ezeknek a különféle tényezőknek az eredményeként Közép-Ázsia országai, amelyeket egy időben az euró-atlanti térség perifériájához tartozónak tekintettek immár fontos szomszédos területe a Szövetségnek – és a Partnerségnek tükröznie kell ezt a fokozott jelentőséget.

Negyedszer, a Partnerségnek nyitottnak kell maradnia az új tagok felé. Mind Bosznia és Hercegovina, mind Szerbia és Montenegró egyértelművé tette szándékát a csatlakozásra. A NATO pedig egyértelművé tette, hogy ennek eléréséhez teljesíteniük kell a NATO által támasztott feltételeket, mindenek előtt maradéktalanul együtt kell működniük a hágai volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Büntetőbírósággal.

Ötödször, a Partnerségnek továbbra is be kell töltenie eredeti funkcióját, és fórumként kell szolgálnia a partnerekkel való konzultációkhoz olyan kérdésekről, amelyek a jelenlegi biztonsági gondok között kiemelt helyet foglalnak el. A Partnerségnek számos mechanizmus áll rendelkezésre ahhoz, hogy az összes szövetséges és partner találkozhasson, vagy hogy erre kisebb, de nyitottabb csoportokban kerüljön sor, a tárgyalás témájától függően. Ezeknek a különféle mechanizmusoknak a vonzerejét – a Partnerek és Szövetségesek számára – fenn kell tartani.

Az EAPC nagyköveti találkozóinak legutóbbi sorozata, amelyet idén tartottak rendkívül sok, a Szövetség és a partnerek számára egyaránt kritikus jelentőségű kérdéssel foglalkozott, beleértve a Balkán fejlődését, a tömegpusztító fegyverek terjedésének megakadályozását és a terrorizmus elleni küzdelmet. Az EAPC ezen kívül nemrég hagyta jóvá egy új EAPC Biztonsági Fórum létrehozását, amely évente egyszer fog magas szinten ülésezni, hogy megvitassa a fontos biztonsági kérdéseket és azt, hogy a NATO és partnerei miként válaszolhatnák meg közösen a legjobban ezeket a kérdéseket.

A Szövetség fejlődő partnerségi politikája rendkívül sikeres módon segítette az euró-atlanti terület stratégiai környezetének megváltoztatását. A politikai és katonai együttműködési képesség előmozdításával a Partnerség segített létrehozni egy valódi euró-atlanti biztonsági kultúrát – egy erős elszántságot arra, hogy a nemzetek euró-atlanti közösségén belül és kívül együtt dolgozzanak a kritikus biztonsági kihívások megoldása során. Ahogy a 26 szövetséges és a 20 partner egyre inkább összenő, úgy egyre inkább képesek lesznek arra, hogy közös válaszlépésekkel oldják meg ezeket a közös kihívásokat. Az isztambuli csúcstalálkozó tovább erősíti ezt a trendet, és ki fogja jelölni az előrevezető utat.

Robert Weaver a NATO Politikai Igazgatóságán a partnerországokkal való kapcsolatokkal és politikai ügyekkel foglalkozó részleget vezeti.